Több emberséget, még ha állatokról is van szó!

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabad Nép:

Forrás: MTI
Szemben az oltásra kijelölt épülettel várták a halálos lövést

Nemrégiben Kecskeméten jártunk, s hazafelé jövet a város utolsó házait elhagyva, furcsa és bántó látvány állított meg bennünket. Kutyák riadoztak pórázon, mintha csak tudták volna, hogy az állatorvos várja őket hegyes tűvel. Valóban az várta, mert kutyaoltás volt Kecskeméten, s napok óta gyűltek ide a kutyák gazdájukkal együtt, akiknek zsebében ott lapul a nyugta arról, hogy befizették a házőrző ez évi adóját.


Igen, ez fontos, mert adó nélkül nem létezhet kutya sehol a világon. És mi történik akkor, ha nincs meg az igazolás?


Erre a kérdésre ékteten durrogás adott választ, ami bizony puska műve volt. Szemben az oltásra kijelölt épülettel, az országúti sövényhez kötve sorban nyüszítő, megtébolyodott kutyák ugráltak, s várták a halálos lövést. De sokszor csak sebesülést okozott a sörét s ilyenkor fölverte a környéket a fájdalmas vonyítás. Tán a "kivégzőosztag" keze remegett a részvéttől, vagy a lövőkészség hiányzott. Ki tudja? Azt azonban mindenki tudja, aki itt elhaladt, hogy kegyetlenség ez a kutyamészárlás.


Az ember legkedvesebb háziállatát öldösték itt halomra, s talán közben még felsőbb rendeletre is hivatkoztak a kecskeméti tanácson. Ilyenre azonban hiába hivatkoznak, mert az erre vonatkozó "felsőbb rendelet", amely a 2950/49. I -B. P.M. számot viseli, azt mondja ki, hogy azt a kutyát, amely után adót nem fizetnek, el kell kobozni és ezek a kutyák 8 napig tarthatók értékesítés céljára. Elhisszük, hogy egyszerűbb értékesítés helyett kivégezni a kutyákat. Minek bajlódjanak velük, gondolják az illetékesek, pedig sokan vásárolnának ezekből a kutyákból, nem beszélve a kísérleti telepekről, ahol igen sok kutyára van szükség.


Nem akarjuk keményszívűséggel vádolni a kecskeméti tanácsot, de annyit megjegyezhetünk, hogy sokkal jobb az emberség szemszögéből vizsgálni a dolgokat még akkor is, ha történetesen - állatokról van szó.