Az éberségre szükség van!

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabad Nép:

A Központi Vezetőség vasárnap megjelent határozata visszautasítja azokat a káros, opportunista nézeteket, a párt egysége ellen irányuló próbálkozásokat, amelyek az utóbbi időben terjedni kezdtek. A legutóbbi napok eseményei után a pártaktíva várta is a Központi Vezetőség állásfoglalását.


A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa óta hazánkban mélyreható változások indultak meg. A pártmunkában mindjobban érvényesül a kollektív vezetés, a pártszervezetekben, az üzemben, a falvakban és a hivatalokban mindinkább kibontakozik a kommunista kritika és önkritika. A dolgozók egyre bátrabban bírálták a párt- az állami és gazdasági munka hibáit, s okos hozzáértő javaslatokat tesznek a hibák kijavítására. Pártunk és kormányunk rehabilitálta ártatlanul elítélt elvtársainkat, széleskörű amnesztiát adott más politikai elítélteknek is és erőteljes intézkedéseket tett a szocialista törvényesség biztosítására. A Központi Vezetőség javaslatára a kormány már eddig is több intézkedést hozott közigazgatásunk bürokratikus megkötöttségeinek megszüntetésére, növelték az igazgatók, a helyi tanácsok jogkörét és gazdasági önállóságát stb.


Fejlődő, izmosodó demokratizmusunknak emelői azok a termékeny viták is, amelyeken különböző politikai, ideológiai és gazdasági kérdéseket vitattak meg a XX. kongresszus fényénél. Különösen termékeny vita bontakozott ki második ötéves tervünk irányelvei körül. Ezekben a vitákban a dolgozók százezrei, munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek vettek részt. A viták nagy része igen tanulságos és hasznos volt: szélesítette a benne részvevők politikai látókörét, sok építő bírálat és megszívlelendő javaslat hangzott el. Mindez azt bizonyítja, hogy pártunk Központi Vezetősége irányításával mindjobban kibontakozik és fejlődik a pártdemokrácia, de egész közéletünk demokratizmusa is. A Központi Vezetőség ezt a fejlődést továbbra is gyorsítani kívánja.


De - mint azt a Központi Vezetőség két nappal ezelőtt megjelent határozata is megállapítja - a XX. kongresszus utáni egészséges demokratikus fejlődést, a szabad vitát és kritikát veszélyezteti, hogy több helyütt opportunista, demagóg, sőt párt- és népi demokráciaellenes nézetek kezdtek elterjedni. Elsősorban a DISZ Petőfi Körének vitáin, néhány hetilapban és folyóiratban, például az Irodalmi Újság, a Béke és Szabadság egyes számaiban, de egyes párt- és tömegszervezetek rendezvényein is.


http://enciklopedia.fazekas.hu
Déry Tibor

A Petőfi Kör legutóbbi vitáján, amelyet a tájékoztatás és a sajtó kérdéseiről rendeztek, az újságírásról kevés szó esett, de sok opportunista, káros, sőt ellenséges nézet hangzott el. Volt, aki új forradalmat hirdetett meg. Új márciust és strukturális változásokra kívántak. De miféle új forradalomról lehet szó? Hiszen hazánkban szocialista forradalom ment végbe, a leghaladóbb társadalmi osztály, a dolgozó parasztsággal és a minden dolgozóval szövetséges munkásosztály van hatalmon. Ezért joggal mondhatjuk: az ilyenfajta új forradalmat, a szocializmus nyelvén ellenforradalomnak nevezik. Ezt a mi munkásosztályunk és dolgozó népünk nagyon jól tudja.


Déry Tibor a vitát arra használta fel, hogy nyílt és brutális támadást intézett a párt egysége ellen. Támadta a párt vezetőit és a pártmunkásokat. Kijelentette: csak most kezdődik el a felszabadulásunk. De a mi felszabadulásunk 1945-ben történt és egy ilyen kijelentés lebecsüli, sőt elveti mindazt, amit népünk majdnem tizenkét szabad esztendő alatt alkotott. Déry Tibor felszólította a hallgatóságot, hogy pártellenes nézeteit terjesszék el az egész országban. Nyílt felhívás ez pártellenes cselekedetre, aminek semmi köze sincs az elvi vitákhoz, a demokratizmushoz. Déry felszólalását a jelenlevő kommunisták mély ellenszenvvel, fogadták, s viharosan tiltakoztak ellene.

Déry Tibor 1954-ben Nagy Imre reformtörekvései mellé állt, októberben nyílt levélben üdvözölte a miniszterelnök emberközpontú politikáját. Nagy Imre menesztése után is a politikus híve maradt, barátja lett. A kommunista ellenzéki írói mozgalom egyik vezéralakja. Szerepe volt az 1955. őszi értelmiségi memorandum megszületésében, harcolt a szektás kultúrpolitika káros intézkedései ellen. Az 1955. decemberi irodalmi párthatározatban őt is megbélyegezték, pártbüntetést róttak ki rá. 1956. június 27-én a Petőfi Körnek a sajtóról és a tájékoztatásról szóló vitáján kiállt a nyilvánosság bővítése mellett, és bírálta a kultúrpolitika legfőbb irányítóit. Nagy hatású beszéde jelentős visszhangot keltett, a rákosista vezetés párthatározatban ítélte el a bírálókat, Déryt kizárták az MDP-ből. Az Írószövetség 1956. szeptemberi közgyűlésén az elnökség tagjává választották. Az 1956-os forradalom kitörése után igyekezett rávenni Nagy Imrét, hogy vonja vissza a statáriumot, és ismerje el a felkelők követeléseit. A Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságában ő képviselte az Írószövetséget. Az ellenállás időszakában tagja volt a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsának. November 15-én a Nagy-budapesti Központi Munkástanács ülésén felolvasta a Petőfi Párt határozati javaslatát Nemzeti Kormányzótanács megalakítására. Írótársaival együtt követelte a Szovjetunióba deportáltak hazaengedését, lépéseket tett annak érdekében, hogy a semleges India jóindulatát megnyerje a forradalom számára. Az Írószövetség december 28-i taggyűlésén hitet tett a forradalom mellett. 1957 áprilisában letartóztatták, és hónapokig tartó vizsgálati fogság után 1957. november 13-án kilencévi börtönbüntetésre ítélték. A börtönben írta többek között a G. A. úr X-ben című utópisztikus regényét. 1960-ban amnesztiával szabadult. 1962-ig nem publikálhatott. 1977. augusztus 18-án halt meg.


A legutóbbi vitákon egyes felszólalásokban, valamint a felszólalások melletti tetszésnyilvánításban, de például az Irodalmi Újságban is kifejezésre jutott a munkásosztály és a párt vezető szerepének lebecsülése. A munkásosztályt becsmérli, aki azt állítja, hogy az nem aktív, nem politizál és nem érti a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának jelentőségét. Aki így ír vagy beszél, az nem ismeri a valóságot, vagy másokat akar becsapni. A magyar munkásosztály a Horthy-fasizmus alatt is, a felszabadulás után is pártja segítségével vezette a forradalmi átalakulást, s vezeti ma is a szocialista építőmunkát. Ezerszer jobban politizál, mint azok, akik a pártot és népi demokratikus rendünket támadják. Bártan küzd és küzdeni fog minden ellen, ami veszélyezteti vívmányainkat s a XX. kongresszus tanulságainak érvényesülését hazánkban.


Nem lehet véletlennek tekinteni, hogy az opportunista, káros, pártellenes nézeteket azok mondották el, akik ma is szoros és rendszeres kapcsolatot tartanak fenn Nagy Imrével, akit antimarxista párt és népi demokráciaellenes nézetei miatt kizártak a pártból.


Sajnos a durva pártellenes nézetek nem mindig találtak kellő visszautasításra. Ez azért fordulhatott elő, mert - különösen a Petőfi Kör legutóbbi vitáin - nemcsak becsületes, a pártot szerető és féltő, s a szocializmus fejlesztését segíteni szándékozók vettek részt, kiknek egy részét a demagógia tévesztett meg. A vitatermek mindinkább gyülekező helyévé váltak a párttal és a szocializmus eszméivel szembenálló személyeknek, köztük a pártból kizártaknak, valamint burzsoá elemeknek is. Az ilyenek a vitaesteket a párt és a népi demokrácia elleni támadások színterévé változtatták. Túlkiabálták, zavarták a párt helyes álláspontját képviselő felszólalásokat. De lelkendezéssel és helyesléssel fogadtak minden, a pártot a népi demokráciát ért támadást. Nem zavarta őket, hogy a vita színhelyén jelen vannak az imperialista sajtó képviselői is, akik örömmel kaptak rajta, hogy a rendszerünk ellen irányuló rágalmakról írjanak.


Mindezek felháborították a becsületes párthű kommunistákat és párton kívülieket, munkásokra és értelmiségieket egyaránt. S joggal várták el, hogy a Központi Vezetőség választ adjon, orientálja a közvélemény.


Meggyőződésünk, hogy a párttagság, a munkások a dolgozó parasztok és értelmiségiek túlnyomó többsége megelégedéssel fogadja pártunk Központi Vezetőségének vasárnap megjelent határozatát, amelyben visszautasítja és elítéli a párt, a népi demokrácia ellen kibontakozóban lévő támadást, s éberségre inti a pártot, a munkásosztályt, a dolgozó tömegeket. Az éberségre szükség van. Erre figyelmeztetnek bennünket nemcsak a Petőfi Körben kialakult pártszerűtlen és ellenséges viták, hanem a poznani imperialista provokáció is.


A Központi Vezetőség határozata felhívás is a népi demokrácia minden hívéhez: ne engedjék magukat a demagógoktól félrevezetni. Csak a párttal együtt, a párt vezetésével tudnak következetesen és eredményesen küzdeni a XX. kongresszus eszméinek érvényesüléséért, a szocialista demokratizmus fejlesztéséért.


Pártunk Központi Vezetősége azért küzd, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa szelleme gyorsabban érvényesüljön a pártban és az egész országban. Határozottan küzd a személyi kultusz maradványai, a szektarianizmus, a megcsontosodottság és a dogmatizmus ellen. Még határozottabban akar küzdeni a szocialista demokratizmus minden irányú fejlesztéséért. De ehhez az kell, hogy a kommunisták harcoljanak - elsősorban politikai eszközökkel, meggyőzéssel - a marxizmus-leninizmus tisztaságáért, a párt politikájáért. Őrködjenek a párt egységén, ne engedjenek éket verni a párt és a párt vezetés közé, tömörüljenek szorosan a Központi Vezetőség köré.


A sajtó kötelessége, hogy ehhez megfelelő támogatást adjon, hogy felfegyverezze eszmeileg a kommunistákat s rendszerünk minden hívét, küzdjön az ideológiai és politikai élet tisztaságáért. Az utóbbi időben a sajtó nem szállt szembe megfelelően a helytelen nézetekkel, nem ítélte el az egyes vitákon kialakuló pártszerűtlen légkört. Nem véletlen, hogy annyi elvtársunk bírálta meg élesen a Szabad Népnek A szellem napvilága című cikkét, amely hibás értékelést adott a Petőfi Kör legutóbbi vitáiról.


Pártunk nem veti el mindazt, ami a vitákon elhangzott, vagy megjelent a sajtóban, nem ítéli el a vitákon részvevőket. Ez világosan kiderül a határozatból is.


Le kell szögezni, hogy e vitákon igen nagy számban vettek részt becsületes, párthű, rendszerünket szerető párttagok és pártonkívüliek is. A vitákon nagyon sok helyes felszólalás hangzott el, s a lapokban nagyon sok helyes cikk és munkáslevél jelent meg. Olyanok is, amelyek bírálták - s jogosan bírálták - a múltban vagy most elkövetett hibákat.


A párt és a Központi Vezetőség figyelmesen fogadta a politikájára és a munkájára vonatkozó helyes kritikai megjegyzéseket, amelyeket a párthoz és a népi demokratikus rendszerünkhöz hű párttagok és pártonkívüliek mondtak el, akik segíteni akartak a pártnak a hibák kijavításában, az új és fontos ideológiai és politikai kérdések kidolgozásában. Persze nagyon sok fontos intézkedés történt már és nem egészséges dolgok, hogy ezekről a vitákon semmi szó nem esett. Sőt. A vitában sok olyan hibát bíráltak meg, aminek a kijavítása már rég folyamatban van. De a helyes bíráló megjegyzésekkel feltétlen foglalkozni kell. A Központi Vezetőség és a kormány megfelelő intézkedéseket dolgoz ki közéletünk további demokratizálásra, ideológiai és gazdasági munkánk fellendítésére.


A különböző viták során elhangozhattak hibás nézetek is. Ezek egy része egyszerű tapasztalatlanságból vagy tájékozatlanságból származott. Ilyen esetekben a helyes, marxista, pártszerű álláspont megmagyarázása korrigálhatja a hibát, hisz a viták egyik legfontosabb feladata, hogy tisztázzák a helytelen nézeteket, s kialakítsák a helyes álláspontot. A Központi Vezetőség határozata nem e téves nézetek ellen szól, hanem az opportunizmust és a pártellenes nézeteket utasítja vissza. Az opportunizmus ellen erélyes eszméi és politikai harcot kell vívnunk, mert az opportunizmus rést nyithat az osztályellenség számára.


A Központi Vezetőség, a párt demokráciát akar, de szocialista demokráciát, ahol nincs tere a nép ellenségeinek, s ahol pártszerű viták keretében tisztázzák a nézeteket. Olyan vitákra van szükség, amelyek segítik feladataink megoldását, erősítik a párt egységét, megszilárdítják a párt és tömegek kapcsolatát, fontos ideológiai kérdéseket oldanak meg, előrelendítik a párt- és a termelőmunkát.


Pártunk Központi Vezetősége el van tökélve, hogy következetesen halad a XX. kongresszus kijelölte úton. Magasra emeli a szocializmus zászlaját, s mindazoknak, akik hitüket, bizalmukat a XX. kongresszus eszméibe vetették, akik a néppel a népért akarnak élni és dolgozni, e zászló alatt a helyük.

Korábban:

A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozata

Fiatal értelmiségünk bátor vitafóruma a DISZ Petőfi Köre