Művészek és élsportolók

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Népsport:

Karrier - A Ludas Matyi karikatúrája



Nagy visszhangja van olvasóink, elsősorban művészeink körében a lapunk július 12-i számában megjelent "Tárgyilagosan!" (Amit sporttársadalmunk kér íróinktól, művészeinktől) c. cikkünknek. Nádas Tibor, az Állami Operaház magánénekese például hosszú levélben fejtegeti, hogy a cikkben felvetett problémákat. Bizonyítja ezt, hogy szellemi életünk kiválóságai közül nagy számban vannak olyanok, akik fiatalkorukban jeles sportolók voltak, így Bessenyey Ferenc, Maleczky Oszkár, Székely Mihály, Jámbor László, Járay József, Stephányi György, Remsey Győző stb. Majd így folytatja.

"Azt is meg kell mondanom, hogy az utóbbi hetekben, egyes hetilapokban megjelent cikkek kijelentéseit félremagyarázták. A különböző művészeti problémákkal foglalkozó ankétokon valóban szóvá tették azt a megkülönböztető bánásmódot, amelyet a felsőbb vezetők igen gyakran tettek a sportoló és a művész között. És sajnos, minden esetben a művészek terhére. Mi egyáltalán nem örülnénk annak, ha ez a káros megkülönböztetés fordítva jelentkezett volna. A kiváló sportoló és a kiváló művész - nézetem szerint - egyaránt hazáját és népét szolgálja. A megkülönböztetés tehát minden vonatkozásban káros. Ezzel szemben feltétlenül kívánatos az egyenlő mértékkel való mérés".

A művész arról ír a továbbiakban, hogy ők az ankétokon igazuk tudatában tárták fel sérelmeiket. De nem kérnek semmit a sportolók terhére, azt kérik, hogy érdekeik szerint támogassák őket is."... Mi semmit sem a sport rovására szeretnénk elérni, hanem a művészet és irodalom számára is olyan erkölcsi és anyagi támogatást kérünk, amely természetes".

Ezzel fejezi be levelét: "Igényeink kielégítését nem az olimpiai küldöttek terhére szeretnénk megteremteni. Sőt, menjenek az olimpiára mindazok, akik megérdemlik, s szerezzenek sok dicsőséget - mi lelkesen tapsolunk nekik. Abban a reményben, hogy ők is sűrűbben fognak bennünket felkeresni a színházakban és épp úgy szurkolnak majd azért, hogy elérhessük céljainkat."

A magyar sportról korábban a Szabad Neten:

Tárgyilagosan!