Érdekes új filmeket forgatnak a filmgyárban és a külső felvételeken

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabad Nép


A magyar film nemzetközi sikereit filmeseink és filmművészeink helyesen értékelik: nagyon higgadtan, s rendkívül szívósan dolgoznak azon, hogy ne csak múló epizód legyen a nemzetközi porondon a magyar film idei jó szerelése. Helyes önismerettel érzik, hogy számos jó filmet kell gyártanunk ahhoz, hogy meg tudjuk tartani azt a pozíciót, amelyet sikerült kivívnunk a filmvilágban.

Az eltüsszentett birodalom hamarosan a nézők elé kerül

A filmgyár - miközben sorra zajlottak a fesztiválok - nem pihent egy pillanatra sem, egész nyáron teljes üzemmel dolgozott. A legutóbbi hónapokban több film készült el, közülük néhány már hamarosan a közönség elé is kerül. Így például az Ünnepi vacsora (Palotai Boris és Révész György filmje), a Hajnóczy (Barabás Tibor és Bán Frigyes történelmi filmje) a Tanár úr, kérem, amelyet Karinthy Frigyes regénye alapján a fiatal Mancserov Frigyes írt és rendezett; a Csodacsatár(Méray Tibor forgatókönyvéből, Keleti Márton rendezésében) már csak arra vár, hogy Bródy Tamás és Horváth Jenő zenéjével kiegészüljön, s aztán hamarosan bemutatásra kerülhet. A gyár udvarán épen áll még az Eltüsszentett birodalom díszlete,a középkori reneszánsz királyi lakot ábrázoló építmény; a díszkút elhagyottan árválkodik, nem zsibong körülötte az udvari nép, Banovich Tamás, a rendező az utolsó külső felvételeket készíti Szlovákia festői tájain. Ám ha alaposabban körülnézünk, innen is, onnan is a felvételek ismert parancsszavai ütik meg a fülünket:

- Kész! Felvétel! 36! Indítok!

Az egyik műteremben Makk Károly veszi fel filmjének utolsó kockáit, a másikban Keleti Márton készít próbafelvételeket a Két vallomás című új filmhez, amely Hámos György forgatókönyve alapján készül.

Tanár úr, kérem

Makk Károly filmje: Mese a 12 találatról nagyon érdekesnek ígérkezik. Négy életsorsot, négy figurát mutat be, négy embert, akik arra szövetkeznek, hogy közösen totóznak. A forgatókönyv Békeffy István és Jenei Imre munkája alapján készült. A jelenet, amelynek felvételére éppen betoppantunk, fényűzően berendezett lakásban zajlik. Titi, a körülrajongott futballsztár otthonában. A film története szándékosan a hétköznapok egyszerű pillanatait akarja megragadni, négy ember szövetkezését ábrázolja, mind a négy valamilyen oknál fogva nagyon vágyik arra, hogy megnyerje a főnyereményt, más-más okból, de mindegyikük számára sorsdöntő lenne a telitalálat. Egy vendéglőben ismerkedtek össze a négy ember - a történet egyik hőse, a főpincér itt dolgozik - s a kenyereslány is, aki szerelmes egy futballistába, a fiú viszont hallani sem akar róla. A lány minden reménye a tizenkettes találat, a gazdagság, mert ezzel reméli, hogy az imádott futballistát megnyerheti. Ebbe a vendéglőbe jár az orvos, akinek a lakását kellene tataroztatnia, ezért szeretne találkozni a szerencsével. Az orvost itt keresi fel a negyedik szereplő, a tanár, aki egy nagy nyeremény birtokában szeretne megnősülni, s az anyját gyógyíttatni. A négy ember szövetkezik szerencséjük is lesz, mert tizenkét találatot érnek el. A nyeremény óriási fordulatot hoz az életükbe, úgy intézkednek, mozognak, tárgyalnak teljes biztonsággal az ügyeikben, hogy tudják, megnyerték a főnyereményt, minden megoldódott. Az orvos új lakást szerez, a kenyereslány feleségül megy a futballistához és így tovább - mindenki magabiztosan intézi az ügyeit. S ekkor derül ki - miután mindenki révbe jutott -, hogy a 12 találat azon a héten csak 70 forint jutalommal jár. A Két vallomás próbafelvételeinél éppen

a gyerekszereplők kiválogatásánál tartanak.

Még a forgatókönyv írója is segíti a legmegfelelőbb fiatal színész kiválasztásában. A Két vallomás, amint megtudjuk, újszerű mondanivalójú filmnek ígérkezik: a gyermekbűnözés problémáit tárgyalja. Öt sorsot mutat be, öt fiatalt, akik különböző társadalmi rétegekből jönnek, a véletlen hozza össze őket, s bandává szerveződnek. A film azt mutatja meg, hogy a múlt bűnei, de a mi most alakuló formálódó új társadalmunk némely nehézsége is mint működik közre abban, hogy egyes fiatalok a züllés útjára térnek. A filmgyáron kívül, Óbudán és Békásmegyeren zajlanak

két film "külső" felvételei.

Békásmegyeren Várkonyi Zoltán forgatja Keserű igazság című filmjét; a forgatókönyv alapötletét a Szabad Népben megjelent Szlota-ügy adta. Ennek alapján született meg Kövesi Endre, Nádasi László, Várkonyi Zoltán alkotói együttműködéséből a film forgatókönyve. Témáját röviden így lehetne összefoglalni: egy mai kiskirály tündöklése és bukása. Egy építésvezetőt ábrázol, aki nagy eredményeket akar felmutatni, ezért olyan területen hajszolja az építést, ahol az altalaj rossz, s azzal fenyeget, hogy ledől az építmény. Ez be is következik, az épületen halálos balesetnek esik áldozatul egy munkás. Ez indítja el aztán azt a folyamatot, amely végül is az építésvezető leleplezésére vezet.

Nyúl Béla a fasiszta csőcselék elől menekül

Óbudán Fábry Zoltán forgat: az aquincumi amfiteátrumban a Hannibál tanár úr külső felvételeit készíti. A film forgatókönyve Móra Ferenc regénye alapján készült, s egy kisember Nyúl Béla gimnáziumi tanár tragédiáját ábrázolja a fasizmus idején. A jelenet, amelynek forgatásánál jelen lehettünk, minden bizonnyal megragadó lesz. Láthattuk azt a pillanatot, amikor a naiv, tisztahitű ember megjelenik egy gyűlésen, amelyet a fasiszták hívtak össze, s ahol turulista diákok szajkózzák a szónok szavait: Vesszenek a Nyúl Bélák! A fasiszta csőcselék, s a szónok ordításaira, handabandázására Nyúl Béla kétségbeesetten megpróbál válaszolni, s meneküli a szónoki emelvény felé. Hátrál, hátrál egyre, míg följut az amfiteátrum legmagasabb pontjára, s lezuhan. Azt a képet fényképezik éppen, amint a saját gazságuktól megrettent turulista diákok utánarohannak, ám ő ott fekszik az aréna falai tövében holtan, összetörten...


Íme, néhány készülő filmünk. Örvendetes és meglepő a nagy témakörbeli gazdagság. Hisz ahány film, annyi érdekes probléma. Remélhetőleg elkészültük után ki fogják vívni a közönség érdeklődését, egyik-másik a nemzetközi filmvilág elismerését is.

(Tudósítónktól.)