A költészet hatalmáról

Vágólapra másolva!

A költészet hatalmáról című Örkény írás ebben a formában és megjelenési helyét tekintve eddig ismeretlen volt az irodalomtörténet számára - jelezte a Szabad Net szerkesztőségének Radnóti Zsuzsa, az író özvegye, hagyatékának gondozója. Örkény Istvánnak ez a műve Ballada a költészet hatalmáról címmel szerepel az Egyperces novellákban, de azt összevetve a Ludas Matyi Kulturfront rovatában közölt írással, rögtön észrevehetők az eltérések. A később megjelent írásból például hiányzik az a rész, amikor a telefonfülkénél megjelenik a "egyik közeli kiadóvállalat lektora". 1956 augusztusában "fúj, milyen dekadens" a telefonba beolvasott négy sor, ez a novellakötetben már "jaj, milyen leverő". Itt a fülke a "Nagykörúton" áll, ezt 67-ben "Körúton"-ra javította az - írásait kiadásról kiadásra finomító - író.

Ludas Matyi

A Nagykörúton állt egy telefonfülke. Ajtaja sűrűn nyitódott-csukódott. Az emberek megtárgyalták az ügyes-bajos dolgaikat, fölhívták a lakáshivatalt, megbeszéltek egy találkát, pénzt kértek kölcsön a barátaiktól vagy féltékenységükkel gyötörték kedvesüket. Egy idős asszony, miután visszaakasztotta a hallgatót, egyszer nekidőlt a készüléknek és sírt. Ilyen eset azonban csak ritkán fordult elő.

Egy napsütéses nyári délutánon a fülkébe lépett egy költő. Fölhívott egy szerkesztőt és így szólt:

- Megvan az utolsó négy sor!

Egy piszkos papírszeletről felolvasott négy verssort.

- Fúj, milyen dekadens - mondta a szerkesztő. - Írd át még egyszer, de sokkal derűsebben.

A költő hiába érvelt. Hamarosan letette a hallgatót, és eltávozott.

Egy ideig nem jött senki, a fülke üresen állt. Aztán megjelent egy ösztövér, szemüveges fiatalember, egyik közeli kiadóvállalat lektora. Megjegyzendő, mint érdekesség, hogy a fiatalember nem foglalkozott verskötetekkel, nem is ismerte a költőt. Ő a Mai Tárgyú Regények Főcsoportján dolgozott, a Húsipari, Bélfeldolgozó és Röplabdatárgyú Regények alcsoportjában. Ki akarta nyitni a fülke ajtaját.

Az ajtó nehezen nyílt. Először nem is akart kinyílni, de aztán hirtelen kivágódott úgy, hogy valósággal visszalökte az utcára a lektort. A következő kísérletre az ajtó olyan módon válaszolt, hogy az már rúgásnak is beillett. A lektor hátratántorodott, és nekiesett egy postaládának.

Az autóbuszra várakozó utasok odacsoportosultak. Kivált közülük egy aktatáskás, erélyes fellépésű férfi. Megpróbált benyitni a fülkébe, de olyan ütést kapott az ajtótól, hogy hanyatt esett a kövezeten. Mind többen és többen gyűltek oda, megjegyzéseket tettek a fülkére, a postára és az ösztövér fiatalemberre. Egyesek tudni vélték, hogy magasfeszültségű áram van az ajtóban, mások szerint az ösztövér fiatalember meg a cinkosa el akarták rabolni a készülékben levő érméket, de idejében lefülelték őket. A fülke egy ideig némán hallgatta oktalan találgatásukat, aztán megfordult, és nyugodt léptekkel elindult a Rákóczi úton. A sarkon éppen pirosat jelzett a lámpa, a fülke megállt és várt.

Az emberek utánanéztek, de nem szóltak semmit; minálunk semmin sem csodálkoznak, legföljebb azon, ami telefonnal van kapcsolatban. Megjött az autóbusz, elvitte az utasokat, a fülke pedig vidáman ballagott végig a Rákóczi úton a verőfényes nyári délutánban.

Nézegette a kirakatokat. Elácsorgott egy virágüzlet előtt, egyesek látták bemenni egy könyvesboltba, de lehet, hogy összetévesztették valaki mással. Egy mellékutcai Italboltban felhajtott egy kupica rumot, aztán végigsétált a Dunaparton, és átment a Margitszigetre. Az egykori kolostor romjainál meglátott egy másik telefonfülkét. Továbbsétált, aztán visszafordult, végül átment a másik oldalra, és tapintatosan, de kitartóan szemezni kezdett a túlsó fülkével. Később, amikor már besötétedett, belegázolt egy virágágyba a rózsák közé.

Hogy éjszaka mi történt a romoknál, mi nem, azt nem lehet kideríteni, mert a szigeten rossz a közvilágítás. De másnap a korai járókelők észrevették, hogy a romok előtti fülke tele van dobálva vérvörös rózsával, a telefonkészülék pedig egész nap tévesen kapcsolt. A másik fülkének már hűlt helye volt akkor.

Ő már pirkadatkor elhagyta a Szigetet, és átkelt Budára. Fölment a Gellérthegyre, onnan hegyen-völgyön át a Hármashatár-hegy csúcsára kapaszkodott föl, aztán leereszkedett a hegy oldalán, és nekivágott az országútnak. Többé sohasem látták Budapesten.

A városon kívül, a Hűvösvölgy utolsó házain is túl, Nagykovácsi községtől azonban jóval innen van egy vadvirágos rét. Akkora csak, hogy kifulladás nélkül körbe tudja futni egy kisgyerek, s olyan rejtve él a magas törzsű fák közt, mint egy tengerszem. Túl kicsi még ahhoz is, hogy valaki lekaszálja: ennélfogva nyár közepén már derékmagasságig nő rajta a fű, a gaz meg a virág. Ez az a hely, ahol a fülke letanyázott.

A kirándulók, akik vasárnaponta erre vetődnek, nagyon megörülnek neki. Kedvük támad megtréfálni valakit, aki még az igazak álmát alussza, vagy eszükbe jut hazatelefonálni, hogy tegyék a lábtörlő alá az otthonhagyott kulcsot. Belépnek a fülkébe - mely kissé rézsút dőlt a puha talajon -, s miközben az ajtón utánuk hajolnak a hosszúszárú vadvirágok, fölveszik a telefonkagylót.

A készülék azonban nem ad vonalat. Ehelyett négy verssor szólal meg a telefonkagylóban, az a négy verssor, amit a költő beleolvasott...

A bedobott pénzt a készülék nem adja vissza, de emiatt még senki sem tett panaszt.

Örkény István

Örkény István (Budapest, 1912. április 5. - Budapest, 1979. június 24.) magyar író, drámaíró. Jómódú zsidó polgárcsaládban született a tízes évek elején. 1930-ban érettségizett a Piarista Gimnáziumban, majd a Műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be. 1932-ben átiratkozott gyógyszerész szakra, ahol le is diplomázott 1934-ben. 1937-ben került kapcsolatba a Szép Szó körével, majd Londonba, Párizsba utazott, ahol alkalmi munkákból élt. 1940-ben tért vissza Budapestre, ahol befejezte műegyetemi tanulmányait, s 1941-ban diplomázott mint vegyészmérnök. A világháborúban munkaszolgálatos a Donnál, majd hadifogságba esett, s csak 1946-ban térhetett haza. 1954-től a Szépirodalmi Kiadó lektoraként dolgozott, 1958 és 1963 között a forradalomban való részvétele miatt publikációs tilalmat róttak ki rá - ez idő alatt az Egyesült Gyógyszergyárban dolgozott vegyészmérnökként. Az ötvenes években ismerkedett meg Radnóti Zsuzsával, akivel 1965-ben kötött házasságot. Örkény a magyar abszurd dráma kitűnő képviselője. Írásait groteszk humor hatja át, nincs bennük egyértelműen jó vagy rossz ember - a tragédiák néhol komédiába fordulnak, s írásainak szereplői hol így, hol úgy reagálnak az eseményekre. Első elbeszélése a Szép Szóban jelent meg 1937-ben Tengertánc címmel. A háború után 1947-ben jelent meg a Lágerek népe, melyben a munkaszolgálat időszakát dolgozta fel. Szintén ebben az időszakban írt termelési regényt is, mely színvonalában mélyen alatta maradt más műveinek. 1952-ben jelent meg a Lila tinta című elbeszélése, amit az akkori kultúrpolitika ellenszenvvel fogadott. 1956 után első ízben 1963-ben jelenhetett meg műve, a Macskajáték című kisregény. A stílusteremtő Egyperces novellák 1967-ben látott napvilágot. Nemcsak Magyarországon, de a világirodalomban is újdonság volt a rendkívül rövid, tömör, filozofikus vagy groteszk írásmód. Egyperceseiben azt mutatta meg, hogy a hétköznap tényeit más közegbe helyezve milyen megdöbbentő hatást kelthetnek. Örkény élete végéig csiszolgatta remekeit, ezért az egypercesek majd mindegyik kiadásában találni új darabot. 1964-ben írta, s 1967-ben mutatták be a Tóték című drámáját, amit később több nyelvre is lefordítottak, s meghozta számára a világsikert. A drámából 1969-ben film is készült Fábri Zoltán rendezésében. (hu.wikipedia.org)

A sajtó - lenini meghatározása szerint - kollektív agitátor. A diktatúrában a média nem működhet független, tényszerűen beszámoló, kritikus intézményként: alapvető feladata, hogy kiszolgálja az uralmon lévők érdekeit. Az 1950-es évek Magyarországán ez egyet jelentett a párt politikájának népszerűsítésével, illetve a rendszer ellenségei elleni fellépéssel. Ahhoz, hogy mindez gördülékenyen működjön, többdimenziós ellenőrző mechanizmusra volt szükség. A sajtóellenőrzés közvetlenül a párthoz tartozott: a sajtótermékek tartalmának szabályozására különböző módszerek álltak rendelkezésre a lapok utasításokkal való ellátásától a pártközpontból érkező közvetlen telefon-utasításokon át az utólagos kiértékelések és felelősségre vonások rendszeréig. Meglehetősen groteszk helyzetet teremtett, hogy a humorlapként "is" funkcionáló Ludas Matyi kénytelen volt ugyanezen keretek között működni. ... Az MDP számára a karikatúra azért volt olyan fontos, mert e műfaj kitűnően alkalmas a tekintély, a hatalom kigúnyolására, ami komoly veszélyt jelenthet. Ráadásul a karikatúra, a humor népszerű műfaj volt: a Ludas Matyi több százezres példányszámot ért el (az 1951-ig meghagyott Szabad Száj pedig 60-65 ezrest). Ez tette - a párt szerint - igazán alkalmassá az agitációs munka végrehajtására: "A Ludas Matyi feladata, hogy azok számára is érthetően és szemléletesen írjon, akik politikával nem foglalkoznak, akik más újságot nemigen olvasnak, akik általában nem jártasak a kül- és belpolitikai kérdésekben. A szatíra, kifigurázás, leleplezés eszközével magyarázza meg nekik - sőt bizonyos fokig ismertesse is velük a fontos eseményeket: az ellenséges tábor terveit, válságait, belső ellentmondásait, erkölcstelenségét, hanyatlását és aljasságát." (Takács Róbert: Nevelni és felkelteni a gyűlöletet. Médiakutató, 2003/1)