A könyvzúzdában

 

Népszava

Kísérteties és fájdalmas volt újszerű találkozásom a könyvekkel 1956. szeptember 17-én.

Nem loptam én életemben, csak egy-két könyvet és nem is Debrecenben, hanem a Csepeli Papírgyár öregzúzdájában. Mint a mohó guberáló, vetettem magam a kincset rejtő papír- és könyvhengerére. És - aki keres, talál.

Nem is nagy fáradság árán gazdagítottam könyvtáramat Iljin: Az óra története, A könyv világhódító útja című művekkel, Horváth Imre romániai állami díjas költő verseskötetével, amit a kereskedelemben hiába kerestem. Könyvgyűjtő-szenvedélyem odáig ragadott, hogy az ezerszámra heverő "Ezeréves jussunk"-at, az "Alkatrészek elhasználódásának normajegyzékét" (volt vagy 100 csomag belőle) és az Országos Tervhivatal néhány vadonatúj kiadványát, így a "Villamosgép és készülékek", a "Réz, bronz, sárgaréz" című vaskos köteteket is zsebre - akarom mondani aktatáskába vágtam. Ez utóbbiakat lapozgatva élek a gyanúperrel, hogy nemcsak kiadóink és könyvterjesztő vállalatunk, de a Tervhivatal is alaposan elszámította magát kiadványai tervezésénél, hiszen talán egész Magyarországon nincs annyi villamosszakember, ahány példány ebből csak a zúzdába jutott.

Elmélyedt böngészésemből éles csengő hangja riasztott fel: az öregzúzda éhes Molochhoz hasonló állkapcsa követelőzött újabb rágnivalóért. Kertész József, Kovács Józsefné és Nagy Béláné már lapátolja is a könyveket, amelyeket a szerzők talán sok álmatlan éjszakán át alkottak, a lektorok elolvastak, a nyomdászok kiszedtek, a korrektorok kijavítottak, gondosan vigyázva, hogy minden szó az új helyesírási szabályoknak megfelelően szedessék. És most - műfajra, terjedelemre való tekintet nélkül nem a könyvre áhítozó olvasó kezébe, hanem egy formátlan cementzúzda mélyére kerül. Egyik azért, mert a kiadók figyelmen kívül hagyták a könyv kelendőségét és több tízezer példányban jelentették meg, mint például a Sztálin-köteteket vagy a Bolsevik Párt Történetét, illetve Gorelik "Sztálin-díjasok" című brossúráját, másik pedig azért, mert a helytelen könyvterjesztés miatt valahol a Párizsi Áruházban megrekedt.

Kísérteties és fájdalmas volt újszerű találkozásom a könyvekkel 1956. szeptember 17-én, talán ugyanabban az órában, amikor könyvkiadásunk feladatairól esett szó az írók közgyűlésén. És az is elgondolkoztató, amit a papírgyár egyik dolgozója, Babik Zoltán mondott keserűen:

- Alig múlik el nap, hogy egy-két könyvekkel telt teherautó be ne fordulna a gyár kapuján.

Még több meggondolást és felelősséget a leírt betű és az olvasó megbecsüléséért! Több felelősséget, meggondolást, amikor az annyira kevés papírral gazdálkodunk. És azt se feledjük el, hogy a könyv előállítóinak erőfeszítése nem arra való, hogy a mű utat tévesztve, az olvasó helyett a zúzdába kerüljön.

(ábel)

Korábban a Szabad Neten:

Mit vár a könyvkiadás az Írószövetség közgyűlésétől?

Teljes szabadság - teljes felelősség