Azonnali segítséget kérnek a szórakoztató zenészek

 

Népszava

Cziffra György is bárokban muzsikál

Évek óta több ízben vissza-visszatér hasábjainkon a vendéglátóipari zenészek jogos panaszainak áradata. S nem javulásról, mégcsak nem is stagnálásról, hanem újabb és újabb romlásról kényszerülünk hírt adni.

Ez alkalommal ismét - azzal a megjegyzéssel, hogy a helyzet teljesen tarthatatlan. Egyrészt 15 000 zenészről és családjáról van szó - köztük számottevő részben állástalan zenészről - kultúrpolitikánk, a zenei ízlésfejlesztés ügyéről, a vendéglátóipari üzemeket látogató évi 25 millió ember kulturált szórakoztatásról. Mindkét kérdés sürgős megoldást követel.

E pillanatban a még foglalkoztatott zenészek sorsa feletti aggodalom követel hangosabban. Éppen egy héttel ezelőtt közöltük örömmel, hogy a budapesti népi és tánczenészek küldöttsége eredménnyel járt el Pesta László országgyűlési képviselőnél, tárta fel előtte a fővárosi szórakoztató zenészek tűrhetetlen élet- és munkakörülményeit. (Hát még ha a vidékieket is feltárták volna!) A zenészek néhány nappal a látogatás után megnyugvással értesültek arról, hogy az eredetileg tervezett csökkentés helyett a negyedik negyedévi szerződtetéseknél emelkedik majd a szerződtetett zenészek száma. (Mellesleg a zenés szórakoztatás legelemibb igénye is, a növekvő idegenforgalom pedig kiváltképp megkívánná, hogy haladéktalanul megszűnjenek a két- és háromtagú népi és tánc-"zenekarok" és "együttesek".)

A zeneművekben is a szocialista valóságot kellett megjeleníteniük, pártos és népi szemlélettel, közérthető módon. A zenei élet hivatalos kereteit az 1949-ben létrehozott Magyar Zeneművészek Szövetsége szabta meg. A kiadással kapcsolatos ügyeket pedig az 1950-ben alapított Zeneműkiadó Vállalat fogta össze. A koncertszervezés pedig az ugyanekkor életre hívott Muzsika Nemzeti Vállalat - 1952-től Országos Filharmónia - feladata lett. A kultúrpolitikai fordulat következtében az 1949-1950-es évad végén távozott az Operház karmesteri posztjáról Ottó Klemperer. Az új idők szellemének megfelelően a zeneszerzők is túlteljesítették kongresszusi felajánlásaikat. 1951-ben az MDP II. kongresszusa tiszteletére az eredetileg felajánlott 52 zenemű helyett 43 zeneszerző 63 új szerzeményét nyújtotta be a Zeneművész Szövetséghez.

Azóta a SZOT IX. teljes ülésén a Művészeti Dolgozók Szakszervezetének elnöke is élesen bírálta a Belkereskedelmi Minisztériumot, amiért évek óta önző módon, csak a tárca tervfejlesztési érdekeit tartja szem előtt ennél a zenészek sorsára és a szórakoztató muzsika helyzetére mind aggasztóbban alakuló kérdésnél.

Reméltük, hogy a képviselői közbenjárás, s a szakszervezetek legfőbb fórumán elhangzott bírálat most már csakugyan nem maradhat hatástalan.

Tegnap küldöttség kereste fel szerkesztőségünket, a szórakoztató zenészek megbízottai. Segítségünket kérték. Megindultak ugyanis a negyedik negyedévi szerződéskötésekre vonatkozó tárgyalások, és kiderült: a zenére fordítható összegek keretszámait nemhogy növelték volna - csökkentették. (Hogy a Belkereskedelmi Minisztérium-e vagy a tervhivatal, azt nem tudni.) A csökkentés csupán a tegnapi napig letárgyalt öt kerületnél mintegy ötven zenészt foszt meg egy negyedévre a szerződés lehetőségétől. Ez a szám csak úgy volna kisebbíthető, ha egyes helyeken magasabb minősítésű muzsikusok helyett alacsonyabb képzettségűeket alkalmaznának - ami ugyancsak abszurd, a zenészek és a közönség számára elfogadhatatlan "megoldás".

A korszak kezdetén háttérbe szorult a kamarazene, a kórusművek, az induló és a tömegdal vált jellegzetes műfajjá. A kantátákból, az indulókból, a zenés népszínművek dalaiból áradt az optimizmus. Egy 1950-es kimutatás szerint az év legnépszerűbb magyarországi dalai között, a következők voltak megtalálhatók: "Győz a terv, Munkaverseny induló, Süss fel munka napja, Sztálin köszöntése, Békedal, Sződd a selymet elvtárs, Zúgnak a traktorok". Ez a "mozgalmár optimizmus" a szórakoztató zenét, a korszak slágereit - "Kedves szaktárs", "Troli-trolibuszra vártam", "Nálunk a gondnak nincs már helye" - is meghatározta. Meglehetősen abszurd, hogy a szocreál művészetszemlélet jegyében Bartókot a negyvenes évek végén formalistának bélyegezték. A zeneesztétikailag gyenge minőségű darabok dömpingjének időszakában ritka volt az olyan maradandó értékű alkotások megszületése, mint Járdányi Pál "Vörösmarty-szimfóniá"-ja, Ránki György "Pomádé király új ruhája" című operája vagy Bárdos Lajos 1953-as "Kossuth-szvit"-je. A zeneszerzők a közérthetőség és az énekelhetőség szempontjait kizárólagossá téve, megelégedtek a bevált dallami és harmóniai fordulatokkal, az alacsony színvonalú, művészeti szempontból nem túlságosan igényes zenei népműveléssel. A kultúrpolitika leegyszerűsítő és vulgarizáló gyakorlata a provincializmus és a középszerűség előretörését segítette elő az ötvenes évek magyar zenéjében. A zeneszerzők ideológiai elkötelezettségét a zenei stíluson mérték le, az elvárt stílusiránytól eltérőket formalistának, kozmopolitának bélyegezve kizárták a zenei nyilvánosságból. A magyar zenei élet elszigetelődött a világtól.

Az érdekelt zenészek és az érintett közönség nevében a legélesebben tiltakozunk a szerződtetések csökkentése ellen! Sőt szükségesnek tartjuk, hogy már ebben a negyedévben sor kerüljön a zenekarok létszámának és színvonalának kilátásába helyezett szerény emelésére.

Ez azonban csak tüneti kezelés. A gyökeres megoldás is régóta közismert, kézenfekvő, s csak a Belkereskedelmi Minisztérium soviniszta tárcaérdeke áll útjában. A zenészek és a szórakoztató zene ügye kultúrpolitikai probléma, hozzáértéssel csakis a népművelési tárca foglalkozhat vele! A zenés felár azonban az a fejőstehén, amelyből a vendéglátóipar - akár a zenekarok sorvasztása, a zenészek jogos szociális követeléseinek mellőzése árán is - szépíti, kozmetikázza gazdaságossági mutatóit. Ezt a belkereskedelem területén sokan tagadják, s azt állítják, hogy a vendéglátóipar ráfizet a zenére. (Hogyan fizet rá, amikor a felárat a szórakozó közönség fizeti - ez titok?!) De rendben van. Ha ráfizet, egy okkal több, hogy e ráfizetéshez való több évi ragaszkodás után végre lemondjanak róla.

(r-i)