Élénk vita az értelmiségiek igényeiről és munkáiról

 

Népszava

A Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöksége tegnapi ülésén dr. Jókai Lóránd előterjesztése alapján megvitatta a szakszervezet feladatait az MDP központi Vezetőségének az értelmiségi politikáról hozott határozatának végrehajtásában. A vitában elnökség tagjain kívül részt vettek meghívott Kossuth-díjas tudósok, vezető értelmiségiek.

Elsőnek Dombai Tibor Kossuth-díjas, a Geofizikai Intézet igazgatója szólalt fel. Az elnökség határozattervezetét egészében nagy jelentőségűnek tartotta. Helyeselte, hogy a szakszervezet a munkaidő fokozatos csökkenése mellet a kötetlen munkaidő bevezetetésére törekszik a tudományos és kutatómunkát végző dolgozóknál, valamint a bíráknák és ügyészeknél. Hangsúlyozta, hogy a párthatározat végrehajtása szempontjából az egyes értelmiségiek megbecsülésénél is fontosabb az értelmiségi munka megbecsülése.

Schmidt Eligius Róbert Kossuth-díjas felszólalásában élesen bírálta a Magyar Tudományos Akadémia minősítő bizottságának tevékenységét. Követelte, hogy hozzák nyilvánosságra, mik a feltételei az egyes fokozatok elérésének, mit végzett a bizottság elé kerülő jelölt és a véleményezés is nyíltan történjék.

Dr. Farkas József, a szakszervezet tudományos szakbizottságának elnöke felhívta az elnökség figyelmét a fiatal - különösen a vidékre kerülő - értelmiségiek súlyos lakáshelyzetére. Javasolta, hogy építsenek a közigazgatási székhelyen szállásokat ezek számára, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a lakbéruzsorásoknak. Egy régebbi rendelettel kapcsolatban, amely megvonta a nyugdíjat azoktól a közalkalmazottaktól, akik a VI.-nál magasabb fizetési osztályba tartoztak, javasolta, hogy a szakszervezet vizsgálja felül ezek helyzetét, mert nem mind töltöttek be vezető funkciót a múlt rendszerben (például a telekkönyvi bírák, az állatorvosok stb.). Gál Tivadar az értelmiségi dolgozók kulturális igényeinek kielégítésével és üdültetésének színvonalával kapcsolatban tett több javaslatot.

A második napirendi pontban az államigazgatási dolgozók túlóráztatásának helyzetével foglalkozott az elnökség Hantos Jánosné, a budapesti bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a szakszervezetének a regisztráláson túl most már érvényt kell szereznie a törvényeknek. Élénk vitába szállt a résztvevők többsége egyrészt azzal a nézettel, hogy a szakszervezet nem tehet semmit a mértéktelen túlórázások ellen. S másrészt hibáztatta, hogy a szakszervezet nem áll ki a dolgozok jogos követelése mellett, mert anyagi nehézségekkel számol. (Holott a szakszervezet az anyagi adottságokat nem hagyhatja figyelmen kívül. - A szerk.)

Az elnökség megállapította, hogy a mértéktelen túlóráztatások egyik főforrása, a munka rossz megszervezése, a másik pedig az, hogy a legtöbb munkakörben nem kell megfizetni a túlórákat, tehát a vezetők szinte korlátlanul rendelkezhetnek a beosztottak munkaidejével. A szakszervezet csak úgy tud érvényt szerezni a törvénynek, ha az előírt túlórákra pénzkeretet is adnak.

A kommunista párt számára, az általa képviselt ideológia következtében vált elsőrendűen fontossá, a kultúra, az alkotó értelmiség behódoltatása. A totális politikai hatalom - jellegénél fogva - önmagát tartotta minden (kulturális) érték forrásának. Ebből következően valamennyi társadalmi, kulturális és művészeti jelenség politikai kérdés lett, illetve szélsőséges módon átpolitizálódott. 1948 után - a szovjet érdekszférába került közép-kelet-európai országokhoz hasonlóan - Magyarországon is egyeduralkodóvá vált az a hatalmi-politikai gyakorlat, amely a szellemi és a társadalmi élet minden területén elszakította az európai tradícióhoz fűzödő szálakat. A korábban domináns európai, hagyományelvű kulturális tradíciót 1948-1949-től a szovjet mintájú, a szovjet mintára átalakított kulturális szervezet- és értékrendszer váltotta fel. Kezdetét vette az ország, a kultúra beolvasztása abba az idegen hagyományba, amit a sztálini - pragmatikus - szovjet birodalmi politikává silányított szocializmus fémjelzett. Az egytényezőssé formált politikai-társadalmi-kulturális életben az egyenrangúságon és egyenjogúságon alapuló vita helyét a hatalmi kinyilatkoztatás vette át. A művészetek autonómiáját felszámolva, az állami kultúrpolitika ítélte meg az egyes művek és alkotók értékét.