Vágólapra másolva!
Érdeklődtünk az MTV-nél, és elképzelhető, hogy valóban lesz még Szeszélyes évszakok, Antal Imrével. Reméljük, ezúttal jobban odafigyelnek a viccek színvonalára, és nem pusztán a nemiséggel kapcsolatos, minimalista tréfák kerülnek elő.
Vágólapra másolva!

A nagybeteg Antal Imréből több éves csend után a bulvársajtó csinált újfent sztárt az elmúlt hónapokban, nem lehetett kinyitni egy pletykalapot anélkül, hogy ne lett volna benne egy sztori az ex-műsorvezetőről. Akit hol megloptak, hol nem, hol elrabolta őt hűséges barátja, hol pedig Antal Imre szökött meg tőle, mindig volt valami. Két hete arról olvasni, hogy kap még egy Szeszélyes évszakok-at, az MTV így biztosítja számára a megérdemelt búcsút a képernyőtől. A Magyar Televízió sajtóosztályán érdeklődtünk, ott is úgy tudják, hogy van ilyen terv.

Azt csak remélni lehet, hogy színvonalasabb tréfákat ereszt meg, mint legutóbb, tavasszal, mikor nagyobb teret kapott egy Szulák Andrea Show-ban, a TV2-n. Akkor ilyen mondatokkal szórakoztatta a tévézőket, mint "lógott kezem-lábam, majdnem mindenem a földig ért", majd vigyorogva mesélt egy szerinte vicces, mások szerint borzalmas sztorit egy rezignált, megtört fiatalemberről, akit a kórházban látott, és akinek villamos tőből levágta a lábát. "Te boldog ember vagy, mondtam neki, földig ér a farkad" - tréfálkozott vele Imre, eztán pedig a "totális impotenciát" mutatta be: jobb keze mutatóujjával tologatta ide-oda nyelvét. Talán ez tizenéveseknél még elmegy egy füstös, külvárosi kocsmában, de képernyőn, egy beteg öregúrtól kissé kínos. A szánalmas pillanatokat felvonultató interjút április 24-én adta le a TV2: a csatorna honlapján, a Szulák Andrea Show videotartalmai közt megtekinthető.

A SZOT-díjas (1967), Erkel Ferenc-díjas (1984), Opus-díjas (1991), érdemes művész (1988) televíziós műsorvezető az elmúlt években sokat betegeskedett, trombózisa miatt többször kórházi kezelésre szorult. Hét éve a VII. ker. díszpolgára, egy időben a Magyar Televízió egyik legnépszerűbb arca, nevettetője volt, aki húsz éven át vezette a Szeszélyes évszakok-at - az elmúlt években eltűnt a képernyőről, csak ritkán tűnt fel vendégként, a negyedévenként jelentkező műsora pedig jó ideje megszűnt.