Az emberáradat találkozása a gyilkos önkény nagy áldozataival

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Népszava

Jön a nép, ötös, tízes, húszas sorban árad a Kerepesi temető felé. Férfiak és fiatal lányok, öreg munkásasszonyok - ezrek, tízezrek. Pedig ezt a felvonulást nem szervezték, nincsenek jelszavas táblák - és nincsenek hangosan kiáltott, ütemes jelmondatok. A mai nap jelszavai ott égnek a szemekben, kimondatlanul ott dobbannak a tízezrek lépteiben. A mai nap azoké, akikre tegnap sarat és rágalmat dobált nyomdafesték és hangszóró, s a rágalmazók dicsekvő beszédei.


A mai nap azoké, akikből néhány maroknyi ott nyugszik a négy fekete koporsóban. Fekete és vörös zászlókat szaggat a szél, üvöltve vágtat a temető fái között, s az égbolt saját külön gyász drapériát, a különös szürkésfekete felhőket összekevert a gyárak füstjével. És a négy koporsó körül ott állnak a barátok és ott áll - a család. Asszonyi gyászának kemény hozzáférhetetlenségében, a kis Lacit fél karral magához szorítva Rajk Lászlóné, és mind a többiek, anyák, feleségek. A koporsó előtt koszorúk: "Nem felejtjük - vádlott társaid" - és csak névvel jelölt rövidebb, hosszabb búcsúszavak, zord akkordjai a hét éve kezdődött tragédia fináléjának.


Jön a nép. Árad. Elvonul a koporsók előtt - előbb pillantást vet a négy sírgödörre, a fejfákra, aztán balra fordul minden tekintet. Ez a nagy találkozás pillanata budapesti tízezrek számára azokkal, akiket előbb meggyalázott, aztán becsapott és megölt a mi igaz ügyünktől örökké idegen, gyilkos önkény. Négy név: ahogy a budapestiek vonulnak, előbb Szalai Andrásét olvashatják a koporsó oldalán, aztán Szőnyi Tiborét, a következőn altábornagyi sapka vörös szalagja beszél Pálffy Györgyről, s utoljára ezt mondják az aranybetűk: Rajk László 1909-1949.


A név, amelyet fondorlatosan az árulás fogalmává akartak süllyeszteni, most úgy mar bele a szívekbe és szemekbe, hogy nyomában kemény férfiak és szomorú asszonyok könnye gördül. A százezrek és milliók új fogalmat alkottak ebből a szóból, tudják már, kik voltak azok, akiket valóban megillet a derék elvtársakra szórt gonosz jelzők szinte mindegyike, tudják hol kell keresni a bűnösöket. Tudják: ezt fejezi ki a néma menet minden lépése, a lassan egész dombnyi magasra növő koszorú- és virágáradat. A hangszórókon, amelyeken talán hazug perbeszédek előre megtervezett mondatai is harsogtak egykor, gyászindulók dobjai dübörögnek.


Azután megáll az áradat, és a szónoki emelvényen, szemben a gyászoló családokkal, a megjelent politikai vezetők, a párt Központi Vezetősége és a kormány tagjainak és a gyászoló budapestieknek hatalmas négyszögében megjelenik a gyászünnepség első szónoka, Apró Antal elvtárs.