1956. október 23-27.

 

Népszava

E végzetes napok után legyen első szavunk a gyászé, a bánaté és a szégyenkezésé, mikor ifjaink, népünk fiai tetemei, sebesültjei előtt állunk. Bánatos szívvel és szégyenpírtól égő arccal, lehorgasztott fejjel állunk előttük és fájdalmas haraggal tör ki torkunkon a kiáltás, a fájdalmas felhördülés: ennek nem kellett, nem lett volna szabad soha megtörténnie!

Még nem jött el a lehiggadásnak, a józanságnak az az ideje, amelyben hideg ésszel értékelni és mérni lehet azt, ami történt. De annyit most is egyértelműen mondhatunk a magyar munkások és dolgozók szervezett tömegének, a magyar diákság ezreinek, a magyar írók és alkotók százainak, tehát nemzetünk legjobbjainak nevében: ahhoz elérjük szabad, szocialista demokratizálódásunk, nemzeti függetlenségünk, önálló gazdálkodásunk lehetőségét - nem volt ilyen áldozatokra elkerülhetetlen, törvényszerű szükség.

Mert nyílt szóval mondjuk meg: az október 23-án este megindult mozgalomból nem szükségszerűen következett az ötnapos budapesti utcai harc, tankok, ágyúk, gépfegyverek bevetésével. Békés rokonszenvtüntetés indult a lengyel nép bátor harca után - a békésen tüntető tömeget provokálta egy példátlan konoksággal megszerkesztett, kihívó beszéd - és a kirendelt karhatalmi erők egy részének ma még fel nem derített eredetű magatartása. Ami október 23-án este a rádió előtt és október 24-én délelőtt az Országház előtt történt, az ordít a felelősségrevonás után - és ez a felelősségrevonás nem maradhat el, terheljen is a végzetes intézkedés bárkit.

Nem maradhat el a felelősségrevonás azért a döntésért sem, amely a szovjet csapatokat, a szovjet kormányt sodorta bele - akarata ellenére - a magyar belső ügyekbe. A volt miniszterelnök és munkatársait terheli a felelősség nem csupán azért, hogy így megmérgezték a mindenki számára oly fontos szovjet-magyar barátságot, hanem azért is, mert ezzel módot adtak a nyugati hatalmaknak arra, hogy ezt a kérdést az ENSZ Bizottsági Tanácsában a Szovjetunió elleni fegyverként használhassák. Ezen mit sem változtat az sem, hogy a szovjet katonák nagyon sok helyen tartózkodóan, sőt megértéssel viselkedtek a magyar fiatalokkal szemben, s felismerték, hogy küzdelmük céljai nem a reakciós ellenforradalmárok, hanem szocialista értelmű hazafiak igaz ügyét szolgálják még akkor is, ha mögöttük igazi ellenforradalmárok csoportja használta ki a kínálkozó lehetőséget. Attól, hogy ellenforradalmárok is (elég szervezetten) akcióba léptek, a mi fiataljaink becsületes mozgalma nem lett ellenforradalmárok, s még kevésbé fosztogató banditák felkelésévé.

A szervezett magyar dolgozók, elsősorban a munkások kezdettől fogva megértéssel és együttérzéssel támogatták a fiatalok harcát, abban sokhelyütt maguk is részt vettek, ugyanakkor, amikor romboló szándékú ellenséges csoportokkal szemben bátran és elszántan megvédték a nép vagyonát saját maguk üzemeit. Mert ennek a népi megmozdulásoknak egyik legnagyobb, legdöntőbb eredménye az üzemi munkástanácsok megalakulása, és csak természetes munkás-szelleméről adott tanúbizonyságot a Szakszervezetek Országos Tanácsa, amikor a legválságosabb órákban előállott bátor és az egész országban azonnali visszhangra talált kezdeményezésével.

E véres napokból új Magyarország születik - szabad, független, szocialista Magyarország! Ebben az új Magyarországban nem, lehet helye olyan szervnek, amely Rajk László és még annyi mártírunk elpusztítása után most elsősorban felel oly sok derék fiúnk életéért. Az államvédelmi szerveket a sztálinista szerelem magyar lakájai torzították terrortestületté - az elmúlt napokban bebizonyosodott, hogy néphadseregünk katonái és tisztjei, rendőrségünk, a felfegyverkező munkásság és fiatalság igazabban, hatékonyabban védelmezi államrendünket, országunkat - a rend fenntartását, az állam védelmét bátran bízhatjuk kezükre.

Alakuljanak a munkás- katona-, paraszt- és ifjúsági tanácsok, vegyék kezükbe a helyi önkormányzatokat, gondoskodjanak a rend helyreállításáról és fenntartásáról, a békés építő munkához való visszatérés feltételeinek megteremtéséről. Népünk bennük bízik, habozás nélkül adja kezükbe a fegyvert és ezzel egyben mentesíti a fővárosban a szovjet haderőt, ránézve terhes, ránk nézve nyomasztó szerepéről.

Ideje, hogy neki lássunk az építésnek - hiszen megint romokban fekszik sok minden, amit éveken át áldozatkészen, küzdelmesen építettünk. Gonosztevő, népellenes politika, a szocializmus, a párt eszméjének sok bemocskolója okozta, hogy dolgozóink oly sok hittel vállat áldozatai után ismét váratlan terhek szakadnak a nyakunkba.

De e terheket is el fogjuk viselni, amint elviseltük 1945-ben is. És ezután az újjáépítés után nem következik több 1949, de 1956 október sem! Örökre és visszavonhatatlanul omlott össze a hazugságra, a hamisításra épített politika, amelyet a népre hivatkozva a nép ellen folytattak. A szocialista világnézet erejét, igazát mutatja, hogy ez a roppant megterhelés nem tudta lerombolni, megdönteni. Fiataljaink nem kapitalista restaurációért, nem a földesurak és bankárok Magyarországáért, hanem a szabad, független szocialista és demokratikus Magyarországért adták életüket.

Az új kormány széles nemzeti alapon jött létre - s ami még csiszolni való akad rajta, majd lecsiszolódik hamarosan. Ne akadjunk fenn ezen! Most elsősorban tegyük valósággá a belső megbékélést mindazok közt, akik immár építeni, termelni, alkotni és dolgozni akarnak! Ezt követelik, ez után vágyakoznak mindazok, akiknek hitük van az új Magyarországban. Akik e súlyos napokat végig éltük, s tiszta fejjel ítélünk, tudjuk, hogy ez a nép erősnek, bátornak bizonyult - az évszázados rabszolgaságból kinőtt és felnőtté lett még ifjúságában is.

Munkára hát mindannyian, akik vagyunk és soha ne felejtsünk!