1956 és a sajtó

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Eörsi László: 1956 és a sajtó

részlet

[...]

1955 őszén született meg Gimes, Haraszti, Losonczy, Vásárhelyi megfogalmazásában az író-memorandum, amelyben 59 író és művész aláírásával tiltakozott a kulturális vezetésben ismét megerősödő adminisztratív módszerek ellen. Követelték Az ember tragédiája és A csodálatos mandarin műsorra tűzését, Németh LászlóGalilei című darabjának bemutatását, Benjámin és Nagy László új versesköteteinek kiadását. A pártvezetés fenyegetésére az aláírók - Aczél, Benjámin, Déry, Haraszti, Losonczy, Szervánszky Endre, Vásárhelyi és Zelk kivételével - visszakoztak.


Az SZKP XX. kongresszusa után, amikor Hruscsov "titkos" beszédében leleplezte Sztálin bűneit, és egyben a sztálinista ideológiával való szakítást követelte, Rákosi pozíciója meggyengült. Ekkor az ellenzékiség legfontosabb fóruma a Petőfi Kör értelmiségi mozgalma volt, és mellette a tovább radikalizálódó Írószövetség. Június végén Rákosia poznani véres eseményeket kihasználva, tömeges letartóztatással akart leszámolni ellenfeleivel. Ám a szovjetek lemondatták és Moszkvába szállították. Helyét Gerő Ernő vette át, aki addig az MDP második számú vezetője volt.


Ekkorra már a rendszer érzékelhetően meggyengült. Rajk László és mások rehabilitálása, Gáli József Szabadság-hegy című drámájának bemutatása október 6-án mindinkább láthatóvá tette a hatalom sebezhetőségét. Ezen a napon jelent meg az Irodalmi Újságban Novobáczky Sándor Különös emberek? és Háy Gyula Miért nem szeretem? című írása is, amiben pártfunkcionáriusok gőgjét, privilégiumait állítják pellengérre. Október 22-én az Írószövetség hét pontban fogalmazta meg a kiáltványát, a Lengyel Írók Szövetségének írt levelében fejezte ki szolidaritását a lengyelekkel. Mindezek megjelentek másnap az Irodalmi Újság különszámában. Az Írószövetség és a Szabad Nép tiltakozásának is része volt abban, hogy az október 23-i tüntetés betiltását a pártvezetés visszavonta.


Este kitört a forradalom, amelyben azonban már távolról sem az értelmiség, a sajtó munkásai játszották a főszerepet.


A forradalom harmadik napján, 25-én jelent meg az első szabadon szerkesztett lap, az Igazság, amelyet Obersovszky Gyula és Gáli szerkesztett. Ez az újság már ekkor is nyíltan forradalomnak láttatta az eseményeket, ellentétben az akkori hivatalos sajtóval. Ez a trend október 28-án változott, ez volt a fordulat napja a forradalomban. A párt lapjában olyan cikkek jelentek meg, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Talán a legfigyelemreméltóbb Molnár Miklós Válasz a Pravdának című cikke. Október 29-én megvalósult a sajtószabadság a megújult és az újonnan alakult lapok jóvoltából. A pártellenzéki újságírók - többek között Gimes, Kende Péter, Lőcsei Pál elindították a Magyar Szabadságot, Haraszti főszerkesztésében november 2-ától a megszűnt Szabad Nép helyett a Népszabadságot. Az ismét megalakuló pártok újságírói is visszatértek a korábbi szerkesztőségükbe (Magyar Nemzet: Pártay Tivadar, Kis Újság: Kovács Béla, Népszava-Népakarat: Kéthly Anna, Szabad Szó-Új Magyarország: Féja Géza). Több újság bírálta Nagy Imrét az addigi tétovasága miatt, határozottan azonban csak Dudás József lapja a Függetlenség fordult szembe vele ("Nem ismerjük el a jelenlegi kormányt"; "A koalíciós kormányt sem fogadjuk el"). A forradalom utolsó napjaiban megjelentek az egyházak lapjai is.


A forradalom idején egyszer, november 2-án jelent meg az Irodalmi Újság, benne többek között Németh László Emelkedő nemzet, Pálóczi-Horváth György Lábhoz tett fegyverrel, Déry Tibor Barátaim, Füst Milán Levél Thukydidész modorában az elesett hősök sírja felett, Szabó Lőrinc Ima a jövőért írásai, valamint Kassák Lajos A diktátor, Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán, Kónya Lajos A magyarokhoz, Fodor József Viharban, Benjámin László Elesettek, Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról költeményei. Illyés verse hat éve lapult az íróasztal fiókjában, mire végre nyilvánosságot kaphatott.


November 5-től a szovjet invázió véget vetett a rövid sajtószabadságnak. Ezen a napon - röplap formában - már csak Obersovszkyék Igazsága jelent meg, majd hamarosan a föld alá kényszerült Élünk címmel, hogy továbbra is megőrizze a forradalom szellemét. A korábbi pártellenzéki írók egy csoportja (Ádám György, Fekete Sándor, Kende Péter, Gimes Miklós, Justus Pál, Molnár Miklós) november közepétől az Október Huszonharmadika című illegális lapot jelentették meg. Különböző csoportok számtalan röpcédulát szerkesztettek, sokszorosítottak, terjesztettek, köztük Eörsi István versét is (Szóba se állj vele!). Eközben az Írószövetség - más értelmiségi szervezetekkel - tiltakozott a fiatalok deportálása ellen, és hat pontos kiáltványt fogalmazott meg, amelyben többek között követelték az emberi szabadságjogokat, a törvényesség fenntartását s azt, hogy a szovjet csapatok hagyják el az országot.


A kádárista pártsajtó, a Népszabadság, majd a Népakarat mindinkább megerősödött, majd megkezdődtek a megtorlások az újságírókkal és az írókkal szemben is. Állásaikból eltávolították, majd többüket letartóztatták, Ádám Györgyöt életfogytig tartó börtönbüntetésre, Déry Tibort kilenc évre, Eörsi Istvánt nyolc évre, Fazekas Györgyöt tíz évre, Fekete Gyulát egy évre (3 évre ff.), Fekete Sándort kilenc évre, Haraszti Sándor hat évre, Háy Gyulát hat évre, Józsa Pétert öt évre, Kardos Lászlót életfogytig tartó börtönbüntetésre, Kemény Istvánt négy évre, Lakatos Istvánt egy év, tíz hónapra Litván Györgyöt hat évre, Lőcsei Pált nyolc évre, Márkus Istvánt tíz évre, Molnár Zoltánt három évre, Tánczos Gábort 15 évre, Tardos Tibort fél évre, Tóbiás Áront egy évre (3 évre ff.), Varga Domokost két évre Zelk Zoltánt három évre ítélték.

(Eörsi László történész beszéde az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége ünnepi megemlékezésén, a MÚOSZ székház Mikszáth-termében hangzott el.)