Mentse meg az üvegnek repülő madarakat - vásároljon néhány száz forintos madársziluettet!

Vágólapra másolva!
Biztosan jó néhányan látták már, hogy egy kisebb madár nagy koppanással nekirepült az erkélyajtónak vagy az irodai ablaknak, és aztán élettelenül zuhant a földre. Ezen a szomorú jelenségen nagyon egyszerűen segíthetünk: ragasszunk a nagy üvegfelületekre olyan sziluetteket, amelyek repülő ragadozómadarakat ábrázolnak. Ez megmentheti a madarakat a számukra egyébként láthatatlan üveggel történő ütközéstől és a pusztulástól - olvasható a buboscibege.hu honlapon, számos egyéb madárvédő tipp mellett.Piros madársziluettek az Infoparkban a Telekom épületénA madárformát magunk is elkészíthetjük, de néhány száz forintért meg is vásárolhatjuk a Magyar Madártani Egyesületnél (ha postán küldik ki, a postaköltség több, mint egy matrica ára). A matricák elhelyezését kezdeményezheti munkahelyén, főleg a nagy üvegfelületekkel rendelkező irodákban (ne adja fel rögtön, ha a gondnok szabványokra hivatkozva elutasítja).Más madárriasztók alkalmazását egyébként a szakemberek egyáltalán nem javasolják, mivel használatuk engedélyhez kötött, nem szelektívek, hatékonyságuk pedig erősen megkérdőjelezhető.Ha ennél még többet is szeretne tenni a madarakért, csatlakozhat a madárbarát programhoz. Várjuk olvasóink észrevételeit, saját ötleteit és tapasztalatait a science@origo.hu címre!
Vágólapra másolva!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!