Vágólapra másolva!
Szerencsére egyre többen szeretnének bio, fair trade vagy magyar terméket vásárolni, de nem könnyű eligazodni a választékban, illetve az sem mindig egyértelmű, hol lehet beszerezni ezeket. A Tudatos Vásárlók Egyesületének Jó termék adatbázisa ebben nyújt segítséget. Új szolgáltatásunk az ételekkel, italokkal indul.
Vágólapra másolva!

A Jó termék adatbázist azért hoztuk létre, hogy segítsük a tudatos vásárlók mindennapi döntését. Tudjuk, hogy nincs tökéletes termék, de ez nem jelenti azt, hogy ne kereshetnénk a jobbat. Egy bio termék is lehet "rossz", ha például a fogyasztótól több száz kilométerre készül, hiszen rengeteg csomagolást és szállítást igényel, hogy hozzánk jusson. Miközben egy nem bio minősítésű, de a vásárló közelében előállított termék ökológiai lábnyoma összességében lehet, hogy épp a fentiek miatt jóval

Az adatbázis célja tehát, alternatívát nyújtani a fogyasztóknak, hogy vásárláskor jobb terméket választhassanak. Itt elsősorban bio, fair trade és magyar termékeket mutatunk be különböző termékcsoportokban.

A biotermékek mellett szól, hogy ellenőrzött körülmények között, mesterséges adalékanyag nélkül készülnek. Továbbá a termesztés és feldolgozás okozta környezetterhelés is kisebb, mint a klasszikus nagyüzemi mezőgazdaságban.

A Magyarországon készült termékek vásárlásával támogatjuk a hazai gazdaságot, a hazai termelőket. Továbbá környezetvédelmi érvek is szólnak emellett, hiszen a rövidebb szállítási útvonal egyúttal kevesebb széndioxid-kibocsátást is jelent.

A fair trade vagy méltányos kereskedelemből származó termékek a harmadik világ országaiban élő termelőknek biztosítanak tisztességes megélhetést, emberibb munkakörülményeket. Ugyanakkor ezek előállításánál szigorúbb környezetvédelmi előírások is érvényesülnek.

Az adatbázisban megtalálhatók a tejtermékek és egyéb italok jellemzői, valamint, hogy honnan érdemes aszalt gyümölcsöket, mézet és lekvárt beszerezni. Szerepelnek a csokoládé, kakaó és kávéféleségek jellemzői és természetesen a legjobb teák beszerzési helyei. Ugyancsak megtalálhatók a szendvicskrémek, fűszerek és húskészítmények lelőhelyei. Ezen kívül még megtudhatjuk, melyik tésztát, olajat, kenyeret, vagy lisztet válasszuk, ha egészségünk és környezetünk szempontjából is a legjobbat szeretnénk választani.

A Jó termék adatbázis elérhető a http://www.tudatosvasarlo.hu/jo_termekek/etel-ital oldalon.

A Jó termék adatbázis hamarosan kibővül a tisztítószerekkel, ruhaipari termékkel, papíráruval, irodaszerekkel is.