Vágólapra másolva!
Bár a legjobb az lenne, ha a karácsonyfa alternatív helyettesítői terjednének el széles körben, a fenyőfa sokunk számára továbbra is elengedhetetlen karácsonyi  kellék, ami nélkül nem is ünnep az ünnep. A visszaváltható fenyőfák létjogosultságának kérdése évek óta vitatéma: egyesek a környezettudatosság jegyében  támogatják a földlabdás fenyők szélesebb körű árusítását, mások szerint a fák a több hetes "igénybevétel" során menthetetlenül tönkremennek, így  fenntarthatatlan a visszaváltós rendszer.  
Vágólapra másolva!

Valóban nem elég el- és visszavinni a karácsonyfát, a környezettudatosság és anyagi megtakarítás ebben az esetben is kompromisszumokat kíván. A fát szentestéig hűvös helyen kell tárolni, majd a fűtőtesttől a lehető legtávolabb felállítani, valamint csak óvatosan, kevés dísszel, lehetőleg a gyertyákat mellőzve díszíteni. Ha kíméljük a növényt, nem csak pénzt takarítunk meg, de a visszaváltós rendszer fenntarthatóságáért is teszünk egy keveset.

Fenyőfa "kölcsönzéséről" információk a Tudatos Vásárlók honlapján.