A német támadások ellenére nem kell tartani a varjaktól

Vágólapra másolva!
Alaptalannak tartják a városban élő varjak támadásaitól való félelmet a madarakat vizsgáló német kutatók. Az elmúlt hetekben Berlinben és Brémában is varjak támadtak néhány gyalogosra és kerékpárosra.
Vágólapra másolva!

"Minden évben történnek olyan esetek a költési és a fiókanevelési időszakban, amikor néhány megemelkedett hormonszintű dolmányos varjú az utódok védelme érdekében el próbálja ijeszteni a potenciális támadókat, de nem reagál így minden költő pár" - mondta Markus Nipkow, a Német Természetvédelmi Szövetség (NABU) szakembere.

Az elmúlt hetekben Berlinben és Brémában is varjak támadtak néhány gyalogosra és kerékpárosra. Nipkow szerint gyakran az egerészölyvek és a hollók is hasonlóképpen reagálnak. A május a fiókák kiköltésének és felnevelésének időszaka, a fiatal madarak ebben az időszakban vállalkoznak - szülői felügyelet mellett - az első repülésükre is. Ezért minden évben előfordul, hogy a madarak megtámadjak az utódokhoz tudtukon kívül túl közel kerülő embereket.

A városfejlesztésért felelős szenátus évi egy-három ilyen esetről tud Berlinben, de valószínűleg többről lehet szó. A NABU szerint Berlinben ötezer dolmányosvarjú-pár él, de a populáció folyamatosan növekszik. A szövetség legutóbbi, május eleji madárszámlálása szerint - melynek eredményeit csütörtökön hozták nyilvánosságra - a tavalyi adatokhoz képest tizenhét százalékkal növekedett a berlini dolmányos varjak állománya.