Titokban küldte az alelnökkel egyeztetni a fiát Soros György

Kamala Harris Alexander Soros
Vágólapra másolva!
Kamala Harris amerikai alelnök kedden remek hangulatban találkozott Soros György nemzetközi tőzsdespekuláns fiával. A Soros-birodalom fiatal trónörököse a Twitteren számolt be a találkozóról, amely nem szerepelt Harris naptárában. 
Vágólapra másolva!

Az 58 éves Harris nem sokkal azután találkozott Alexander Sorossal, a Nyílt Társadalom Alapítványok elnökével, hogy visszarepült Washingtonba Philadelphiából, ahol a Szolgáltató Dolgozók Nemzetközi Szakszervezetének rendezvényén vett részt.

– írta a Twitteren Soros.

A találkozó nem szerepelt az alelnök nyilvános programjában, és hivatalának szóvivője sem válaszolt azonnal az üggyel kapcsolatos megkeresésekre.

Alexander Soros a Szövetségi Választási Bizottság nyilvántartása szerint 726 900 dollárral járult hozzá a Biden Victory Fundhoz a 2020-as amerikai választások idején. Soros 2010 óta további 11 millió dollárt tett a baloldali politikai akcióbizottságok zsebébe, és többször lefotózták, amint vezető demokrata párti politikusok társaságát élvezi baráti hangulatban.

Úgy tűnik, hogy a fiatal trónörökös készen áll arra, hogy átvegye apjától a Nyílt Társadalom Alapítványokat (OSF), és már most az ő de facto nagyköveteként tevékenykedik. A világ számos vezető politikusával való kapcsolatainak bizonyítékait rendszeresen feltölti Instagram- és Twitter-fiókjára, hogy a világ láthassa.

Egy korábbi, New York Postban megjelent cikk szerint a Soros-hálózatnak nagyobb befolyása van a Biden-féle Fehér Házban, mint valaha is volt bármelyik korábbi kormányzatban.

Nemrég derült ki az is, hogy az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) vezetője, Samantha Power legalább kétszer vitatta meg az aktuálpolitikai kérdéseket Soros György nemzetközi tőzsdespekuláns alapítványaival.

Mint ismert: Joe Biden a megválasztása után Soros Györgyhöz és hálózatához kötődő liberálisokkal töltötte fel a kabinetét. A kormányból legalább 17-en a Soros által alapított vagy finanszírozott szervezeteknek dolgoztak, például Neera Tanden; Ron Klain, a Fehér Ház korábbi kabinetfőnöke és Antony Blinken külügyminiszter is.

A látogatási naplókból kiderült továbbá az is, hogy Soros fia, Alexander Soros gyakori látogatója a Fehér Háznak. A Fox News információi szerint a 92 éves spekuláns képviselőjeként 2021 óta legalább 14 alkalommal járt a Fehér Házban, decemberben például a nemrégiben lemondott kabinetfőnök asszisztensével volt találkozója.