Egy újabb amerikai iskola tette lehetővé, hogy transzneműek versenyezzenek a lányok között egy futóversenyen.

Egy tinédzser lány szólalt fel az iskolai körzetének azon döntése ellen, amely lehetővé teszi, hogy fiúk csatlakozzanak a seattle-i lányok terepfutó csapatához. Eközben a transznemű sportolók ellen tiltakozó szülőket pedig letartóztatással fenyegetik.

A tinédzser lány és szülei a Daily Mail-t keresték meg történetükkel, akiknek nevét a lap jobbnak látta nem közölni, okulva a korábbi esetekből, melyek során a transznemű versenyzők ellen felszólalók komoly támadásoknak voltak kitéve. A lány és szülei csalódottságukat fejezték ki amiatt, hogy a fiúnak született, most már „lányok" indulhatnak a lányok csapatában, hiszen nemi kromoszómáikhoz kötött testi adottságaik olyan előnyökkel ruházzák fel őket, melyekkel a biológiai lányok képtelenek versenyezni.

 A lány és szülei becsapva érzik magukat és olyan hátrányba kerültek ez által, mely végtelenül igazságtalan.

A lány elmondása szerint olyan is előfordult, hogy arra kényszerítették, hogy egy transzsportoló ellen versenyezzen, miközben elhallgatták előle, hogy ellenfele biológiailag fiú.

„Egyszer csak rájöttem, hogy egy fiú áll előttem. A mi versenyünkön futott. Folyamatosan azon töprengtem, hogy vajon hogy lehetséges, hogy az összes felnőtt látja ezt, mégis engedik, hogy megtörténjen? Azok, akik a lánysportok szervezéséért és lebonyolításáért felelősek, azt sem tudják, mit jelent az, hogy lány? Becsapva éreztem magam" – nyilatkozta a lány a Daily Mail-nek.

Amikor a szülők összegyűltek, hogy tiltakozzanak egy iskolai pályatalálkozón, szembetalálták magukat a sziget megyei seriff hivatalának tagjaival, akik azzal fenyegették őket, hogy letartóztatják őket tiltakozás miatt.

Ha nem fiúk futnának lányokkal, csapatunk három csapattrófeát nyert volna. Ligát és körzetet is nyertünk volna

– mondta a lány a lapnak.

A lányok a fennálló helyzet miatt sokkal nagyobb stressznek vannak kitéve, tudják, hogy nem fair a helyzet, amibe helyezik őket, miközben félnek is attól, hogy nehogy megsértsék a transzneműek érzéseit, ennek érdekében háttérbe szorítják a sajátjaikat – az érdekeikkel együtt.

„Azt mondták nekünk, hogy ha nem vagyunk kedvesek velük, és ha nem fogadjuk el a helyzetet, az lelkileg nehéz helyzetbe hozhatja a transzneműeket, akár még kárt is tehetnek magukban" - mondta el a lány.

Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a hasonló helyzeteket érdemes lesz megszokni, a lányok és a nők pedig jobb, ha beletörődnek: A nők valójában csak akkor számítanak igazán, ha eredetileg férfinak születtek.