Darabokra törte a Taylor Swift által dedikált gitárt egy férfi - videó

Vágólapra másolva!
Vírusként terjed a közösségi médiában az a felvétel, amelyen egy férfi darabokra töri a Taylor Swift által dedikált gitárt, amit egy texasi árverésen vásárolt meg több ezer dollárért.
Vágólapra másolva!

Szombaton több százan gyűltek össze a texasi Waxahachie-ban található Ellis County Expo Centerben az éves Ellis County Wild Game Dinner elnevezésű jótékonysági eseményre, amelyet 2018-ban azért hoztak létre, hogy pénzt gyűjtsenek a helyi „mezőgazdasági és vidéki oktatás támogatására” – olvasható az esemény honlapján.

Az árverésre bocsátott tárgyak között volt egy gitár, amelyet a pop szupersztár Taylor Swift dedikált. A TMZ megerősítette, hogy 

a hangszeren lévő autogram hiteles volt.

A 4000 dolláros (másfél millió forint) győztes ajánlatot egy ismeretlen, ősz hajú, kecskeszakállas, idős férfi tette.

Amikor a színpadra lépett, a cowboykalapos férfi egy kalapácsot nyújtott át neki, a gitárvásárló elfogadta a szerszámot, és azonnal elkezdte ütni vele a gitárt, közben a jelenlévők közül sokan felhördültek és kiabálni kezdtek.

Egy pillanatra úgy tűnt, hogy még azt is fontolóra vette, hogy a padlóhoz csapja a hangszert, de a videófelvételek tanúsága szerint jobb belátásra tért.

Nincs szükség a kalapácsra. Üsd a földhöz”

– kiabálta egy férfi a közönségből.

Az incidensről készült videó azóta terjed a közösségi médiában. Egyesek azt feltételezik, hogy a hangszer elleni támadásnak köze van ahhoz, hogy Swift nemrég támogatta Kamala Harris demokrata elnökjelöltet. Ellis megye, amely 2020-ban és 2016-ban is elsöprő többséggel a republikánus Donald Trumpra szavazott.

A TMZ szerint egy harmadik fél adományozta a gitárt az aukció szervezőinek, még mielőtt Swift bejelentette volna, hogy Harrist támogatja.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!