Akik egyedül élnek vagy nemrégen vesztették el szerettüket, esetleg szakításon vagy váláson mennek keresztül, különösen terhelőnek élhetik meg ezt az időszakot. A gyász egy összetett érzelmi állapot, ennek hullámzása az ünnepek idején még intenzívebb és fájdalmasabb lehet, főleg abban a kontrasztban, amit a közösségi média felületein látunk, ahol mások boldog családi együttlétüket mutatják meg.
Akik hangulatzavarokkal, szorongásos zavarokkal küzdenek, azok számára az ünnepek fokozott érzelmi terheléssel járnak, ami rossz hatással lehet a tünetekre.
Ez az állapot erősítheti a szociális izolációt, hiszen azok, akik nem tudják valamilyen okból megosztani másokkal az ünnepi időszakot, még bűntudatot is élhetnek meg emiatt – ez aztán könnyen vezethet elkerüléshez, miközben a magány épp ugyanúgy fojtogató számukra.
A tartós izoláció és a magány azonban komoly rizikótényező: a tartósan magányos emberek gyakrabban tapasztalnak depressziót, szorongást és alacsony önértékelést, mint azok, akiknek volt kikre támaszkodniuk. (Hawkley & Cacioppo, 2010). A krónikus magány összefüggésbe hozható a szív- és érrendszeri betegségek, az immunrendszer gyengülése és a korai halálozás fokozott kockázatával. A mentális egészség szempontjából pedig növelheti a szuicid gondolatok megjelenését, különösen az ünnepek alatt, amikor az izoláció érzése elviselhetetlennek tűnhet (Joiner, 2005). Az ünnepek alatt ezek az érzések felerősödhetnek, különösen, ha valaki úgy érzi, hogy nem felel meg annak a nyomasztó elvárásnak, amit a „boldog ünnepi időszak” idealizált képei árasztanak felé.
Ha valaki tudja, hogy a környezetében van olyan, aki küzd valamilyen elakadással, esetleg mostanában megy keresztül egy nehezebb időszakon, nemrégiben veszteséget élt át, tehet értük.
Néha elég egy egyszerű telefonhívás, egy üzenet, hogy az illető azt érezhesse: gondolnak rá, nincs egyedül és van remény.
Aki megteheti, érdemes a magányos ismerőseit meglátogatnia, esetleg bevonni egy-egy közös programba. Nehéz és a segítő szándék ellenére is terhelő lehet meghallgatni azt, aki éppen valamilyen nehézséggel küzd – a legtöbb esetben, ha valaki valamilyen problémát oszt meg velünk, hajlamosak vagyunk azonnal „megoldó” üzemmódba kapcsolni. Azonban a legnagyobb jóindulat ellenéri is úgy tűnhet ilyenkor, hogy nem értjük meg a másikat, csak menedzselni szeretnénk annak nehézségeit, miközben ő nem megoldásra, csak meghallgatásra vágyik. Érdemes ezért annak, aki rászánja magát ebben az időszakban magányos ismerősei felkeresésére, hallgató, érző szívvel-és füllel figyelnie a másikat. Még, ha csendben is telik a közös idő, az több támogatást és megértést tud adni a másiknak, mint a jónak tűnő tanácsok.
Aki tudja, hogy lesz olyan része az ünnepeknek, amelyet egyedül tölt és nyomasztó számára a magány, ő is tehet annak érdekében, hogy könnyebben átvészelje ezt az időszakot. A struktúrák megtartó erővel bírnak, így a tervezésre való képesség már egy erőforrás lehet, amihez nyúlhat az egyén ebben az időszakban. A mechanikus dolgok, amelyek rövid időn belül eredményhez vezetnek, mint például a takarítás, a sütés-főzés, kombinálva egy kedvenc film megnézésével már segíthetnek azon, hogy kevésbé tűnjön üresnek ez a pár nap. Ezeken a napokon is rengeteg közösségi esemény érhető el, akár egyházi, akár más vonalon is: az ilyen programok új ismeretségek kötésére is alkalmasak lehetnek.