Afgánok és pakisztáni kémek úton Németországba

Vágólapra másolva!
Két nappal a Bundestag-választások után a német kormány újraindította az afgánok számára korábban felfüggesztett beutazási járatokat. A Die Welt című lap szerint kedd reggel 155 afgán szállt le a főváros Berlin-Brandenburg repülőterén. Ők különböző befogadási programokon keresztül érkeznének az országba. Jelenleg 3000 afgán várakozik arra, hogy Németországba mehessen.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt három és fél évben a német kormány már csaknem 36 ezer embert hozott repülővel Afganisztánból Németországba. A szövetségi külügyminisztérium szerint ezek olyan helyi erők, akik a Bundeswehr 2021 júniusában esedékes kivonulásáig segítik annak munkáját. A német kormány több mint 48 ezer afgánnak ígért új életet Németországban. 

A beutaztatási program eddig több százmillió euróba került 

- írja a Die Welt.

Röviddel a parlamenti választások előtt és az afgánok által elkövetett számos erőszakos bűncselekmény, köztük terrorcselekményeket követően a belügyminisztérium törölte a beutazási járatokat. A minisztérium logisztikai problémákra hivatkozott a két charterjárat rövid időn belüli törlésének okaként. A Die Welt szerint azonban diplomáciai körökben kétségek merültek fel ezzel a „kifogással” kapcsolatban. Sokak szerint Nancy Faeser (SPD) szövetségi belügyminiszter választási kampánya volt a járatok törlése, hogy kivegye Friedrich Merz (CDU) vitorlájából a szelet. 

Az afgánok rengeteg munkát adnak a rendőrségnek és a titkosszolgálatoknak ezért Friedrich Merz és Marcus Söder (CSU) bajor miniszterelnök a járatok törlése és a bűnöző afgánok kitoloncolása mellett érvelt a kampányban.

Mintegy 3000 afgán várakozik még Iszlámábádban arra, hogy Németországba utazhasson. 

A pakisztáni fővárosban biztonsági ellenőrzéseket végeznek a Németországba induló charterjáratok utasait illetően. Pakisztán ideiglenes vízumokat ad ki erre a célra, de ezek legkésőbb március 31-én lejárnak. Az első kitoloncolások Afganisztánba már megtörténtek. Német támogatással azonban többségük visszatért Pakisztánba. A német titkosszolgálatok már többször megkongatták a vészharangot mivel kiderült, hogy nemcsak afgánok, hanem pakisztániak is feljutottak a gépekre, és ezek a személyek a pakisztáni titkosszolgálathoz az ISI-hoz köthetőek. Feltehetően Iszlámábád így akar operatív hírszerzőtiszteket bejuttatni az unióba. Ennek ellenére a német szövetségi külügyminisztérium jelenleg azon fáradozik, hogy az afgánok számára meghosszabbítsák a vízumot és hamarosan útra kelhessenek. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
GeorgSpöttleavatar
Szerző:Georg Spöttle
Szerző:Georg Spöttle