Karneválokat támadna az Iszlám Állam, a gyermekfarsangot már lemondták

Vágólapra másolva!
A területét ugyan elvesztett, de az online térben annál inkább aktívabb terrorszervezet az Iszlám Állam felszólította híveit, hogy támadják meg Németországban a farsangi rendezvényeket. A „Kalifátus” német nyelvű oldalán arra buzdítják a velük szimpatizálókat, hogy hajtsanak végre merényleteket a karneváli felvonulások alatt.
Vágólapra másolva!

A Bild című német lap arról számolt be, hogy egy, az Iszlám Államhoz köthető német nyelvű propagandaoldalon közzétett, számítógéppel készített kollázskép felsorolta a közelgő karneváli események dátumait és helyszíneit, majd arra szólította fel olvasóit, hogy „válasszák ki a következő támadási célpontot”. A hollandiai Rotterdamban március elejére tervezett Szerelem Fesztiválja szintén támadási célpontként szerepelt a képen, amelyen egy véres kés és a #LetsSlaughter („gyilkoljunk”) hashtag szerepelt. A rendőrség és a titkosszolgálatok nagyon komolyan veszik ezeket a fenyegetéseket, hiszen 

az Iszlám Állam emberek százait gyilkolta le európai terrortámadásai alatt Berlintől Párizson át Nizzáig. 

Németországban Köln és Düsseldorf tartja a legnagyobb karneváli felvonulásokat, feldíszített járművekkel és több százezer látogatóval a világ minden tájáról. Köln rendőrfőnöke ezért megerősítette a karnevál színhelyeinek a védelmét. Összesen 1400 rendőr lesz az utcákon mind egyenruhában, mind pedig civilben, ezen felül biztonsági kamerák és drónok is felügyelik a karneváli vonulások útvonalát. Ilyenkor a titkosszolgálatok is intenzívebben ellenőriz az úgynevezett „veszélyeztetőket”, akikről tudják, hogy szimpatizálnak a radikális vahabita, vagy szalafista iszlám ágazatokkal és rendszeresen látogatják a terrorszervezetek weboldalait. 

Egy nürnbergi rendezvény is komolyan vehető fenyegetést kapott ezért ott is bekapcsolódott a rendőrség mellett az Alkotmányvédelmi Hivatal is a nyomozásba, illetve a felderítésbe. 

A közrendvédelmi hivatalok (Ordnungsamt) elsősorban a karneváli rendezvények biztonsági koncepcióinak kidolgozásáért és végrehajtásáért felelősek” 

- mondta Heiko Teggatz, a Német Rendőrszakszervezet (DPolG) elnökhelyettese az újságíróknak. Teggatz szerint a rendőrséget csak akkor vetik be, ha az a biztonsági koncepció része. 

Ez viszont az általános helyzet kérdése, és attól függ, hogy a kisebb településeken hol ünneplik a karnevált - magyarázza Teggatz. Más szóval, egy-egy területen alacsonyabb a fenyegetettségi szint, mint egy farsangi felvonuláson egy nagyvárosban. A rendőri erők esetleges bevetésében az is szerepet játszik, hogy egy régióra jellemző-e a konkrét veszélyhelyzet.

A biztonsági koncepciók kidolgozásakor azonban a karneváli rendezvényeken részt vevő személyek száma és a helyi adottságok is szerepet játszanak, vagyis az, hogy egy karneváli felvonulásra egy főút mentén kerül-e sor, és hogy vannak-e bekötőutak. Heiko Tegggatz arra is rávilágított, hogy ilyen országos ünnepségen, mint a karnevál rengeteg rendőrre lenne szükség, ám ezekből hiány van, főleg a nagyvárosokban. Ezért arra kérték a polgármestereket és a szervezőket, hogy alkalmazzanak magán biztonsági cégeket is a rendezvények biztosítására. 

A rózsa hétfőre tervezett nürnbergi gyermekfarsangi felvonulás elmarad. Számos, a felvonuláson általában részt vevő intézmény elővigyázatosságból, a megromlott biztonságérzet miatt lemondta részvételét

- közölte a város. 

Az alkalmazottak, a segítők és a szülők is aggodalmukat fejezték ki - függetlenül a rendőrség értékelésétől.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
GeorgSpöttleavatar
Szerző:Georg Spöttle
Szerző:Georg Spöttle