Hogyan lesz Merzből kancellár?

Vágólapra másolva!
A Bundestag-választás előzetes eredményei: A CDU/CSU 28,52 százalékkal győzött. Merz kancellárnak azonban partnerre lesz szüksége a kormányzáshoz. Az AfD a második helyre kerül - sőt, keleten a legerősebb erővé válik. Az FDP és a BSW nem éri el az öt százalékos küszöböt, így nem jutnak be a Bundestagba. Alice Weidel megismételte ajánlatát, hogy az AfD hajlandó a koalícióra, hiszen a választók egyértelműen konzervatív vezetést szeretnének.
Vágólapra másolva!

Hatalomváltás Németországban? A CDU/CSU Friedrich Merz-el a Bundestag-választás legtöbb voksát megszerezte, de elmaradt a várakozásoktól, amelyek 23-25 százalékra mérték a konzervatív pártot. Az előzetes eredmények szerint a szavazatok 28,52 százalékát szerezte meg, holott az unió a 30 százalékot célozta meg. Az eredmény az Unió második legrosszabb eredménye szövetségi választáson. 

Az AfD 20,8 százalékkal egyértelműen a második legmeghatározóbb politikai erő, így a választási est legnagyobb nyertese. 

Ezzel megduplázta eredményét a legutóbbi szövetségi választásokhoz képest. A keletnémet tartományokban a jobboldali párt egyes területeken még a legerősebb erő is.

Olaf Scholz pártja, az SPD súlyos veszteségeket szenvedett. A szociáldemokraták 16,41 új történelmi mélypontot értek el. Történetük során először csak a harmadik legerősebb párt a szövetségi választásokon. Az SPD-vel ellentétben a Zöldek - akik szintén részei a felbomlott koalíciónak - csak kis mértékben veszítettek, és 11,61 százalékon landoltak. Az FDP 4,33 százalékkal maradt le a parlamentbe jutásról. A Sahra Wagenknecht-szövetség 4,97 százalékkal ugyancsak nem jutott be a Bundestagba. Más volt a helyzet a Baloldali Pártnál (Die Linke) a már a választások előtt is leírt párt egy bravúros visszatérés után 8,77 százalékot ért el.

A várhatóan új szövetségi kancellárnak, 

Friedrich Merznek most egy koalíciós partnerre lesz szüksége a kormányalakításhoz, ez elképzelhető lenne az SPD-vel vagy a Zöldekkel. 

Merz már a választás estéjén gyors eredményt ígért: „Tudom, hogy nem lesz könnyű. Az ország azonban nem engedheti meg magának az elhúzódó kormányalakítást, a világ odakint nem vár ránk”. Alice Weidel az AfD elnöke megismételte ajánlatát, hogy hajlandó az együttműködésre Merz-el, hiszen a szavazók egyértelműen megmutatták, hogy egy konzervatív kormányt szeretnének. 

Merz viszont bejelentette, hogy vagy az SPD-t vagy a Zölpártot fogja felkérni a politikai szövetségre a kormányalakításhoz. Ezzel sok német nem tud azonosulni, hiszen az országot leharcoló, bukott párt kerülhet ismét hatalomra. Sokan a zöldeket okolják az energiaválságért, mivel bezárták az atomerőműveket, Scholzot pedig háborúpártisággal vádolják, mivel még a múlthéten is azzal kampányolt, hogy folytatja a fegyverszállításokat Kijevnek. A számokat nézve a Szociáldemokrata Párt lenne a nyerő Merznek, mivel úgy azonnal meglenne a „kancellártöbbség” és megalakulhatna az új kormány. Ezt Merz ígérete szerint április másodikáig meg is szeretné alakítani. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
GeorgSpöttleavatar
Szerző:Georg Spöttle
Szerző:Georg Spöttle