A magányosság pszichológiája

Az elmúlt években számos kutatás foglalkozott a COVID-19 világjárvány mentális egészségre gyakorolt hatásaival, különös tekintettel a magányosság érzésének növekedésére. A járvány miatti korlátozások és a társadalmi távolságtartás jelentősen hozzájárultak a magányosság elterjedéséhez, ami számos mentális egészségügyi problémát eredményezett. Amikor magányról beszélünk, fontos tisztázni, hogy a magányosság nem csupán a fizikai egyedüllétet jelenti, hanem a kielégítő szociális kapcsolatok hiányát. Éppen ezért sok emberrel körülvéve, párkapcsolatban, családban is érezheti magát az egyén magányosnak, ez ugyanis egy összetett érzés és nagyban függ a kapcsolatok minőségétől.

A magányosság állapota hosszú távon súlyos következményekkel járhat, ilyen lehet például a mentalizációs képességben történő elakadás is: ez azon reflektív működésünk, amely szükséges ahhoz, hogy megértsük és értelmezzük saját magunk és mások mentális állapotait, mint például hiedelmeket, vágyakat, érzéseket és szándékokat. Ez a képesség alapvető szerepet játszik a társas kapcsolatokban, mivel lehetővé teszi számunkra, hogy előre jelezzük mások viselkedését, és megfelelően reagáljunk rájuk. A mindennapi életben a mentalizáció segít abban, hogy empatikusan viszonyuljunk másokhoz, megértsük motivációikat, és hatékonyan kommunikáljunk velük. A mentalizáció mindaz, ahogy értelmezzük magunkat, másokat és a világot körülöttünk: ha ez sérül, akkor könnyen lehet, hogy egyre-másra olyan helyzetekben találja magát az egyén, amiben ő maga például egy áldozat, „mindenki más” pedig csak kihasználja. Az olyan szóhasználatok, kognitív torzítások, mint a „mindig, soha” például mentalizációs elakadásokra is utalnak. 

A mentalizációs képességünk nagyban függ attól, hogy gyermekkorban, a szűk környezet, az elsődleges gondozók mentalizációs képessége milyen volt, mennyire voltak képesek tartalmazni a gyermek érzelmeit, tükrözni érzelmi állapotait: a mentalizációt ugyanis ezeken a folyamatokon keresztül „tanulja el” az egyén a másiktól. Abban az esetben, ha ez sérült, a mentalizáció terén kialakulhatnak elakadások, ahogy abban az esetben is, ha valaki huzamosabb időt tölt izolált állapotban, magányosan, a magányosság ugyanis negatívan befolyásolhatja a mentalizációs képességet. Azok, akik tartósan magányosak, hajlamosabbak lehetnek a túlzott vagy pontatlan mentalizációra, ami azt jelenti, hogy tévesen értelmezik mások szándékait vagy érzelmeit. Ez tovább nehezítheti a szociális kapcsolatok kialakítását és fenntartását, így egy ördögi kört hozva létre, ahol a magányosság és a gyenge mentalizációs képesség kölcsönösen erősítik egymást.

Egyes tanulmányok rámutattak arra, hogy a magányosság és a szorongás közvetlenül hozzájárulhat a problémás viselkedésekhez, mint például a túlzott videojáték-használathoz. Ezekben az esetekben a magányosság és a szorongás hatása a problémás viselkedésre részben a gyenge mentalizációs képesség révén érvényesül.

A közösséghez való tartozás és a minőségi szociális kapcsolatok fenntartása alapvető fontosságú az egyén mentális egészsége szempontjából. A közösségben levés nem gyógyszer a problémák megoldására, de a nehézségek megosztása csökkentheti a pszichés terheket, és javíthatja a mentalizációs képességet. Ezáltal az egyén jobban megértheti saját és mások érzelmeit, ami elősegíti az empatikus kapcsolatok kialakítását és fenntartását.

Éppen ezért a minőségi szociális kapcsolatok és a közösségi támogatás kulcsfontosságúak a magányosság csökkentésében és a mentalizációs képesség fejlesztésében, ami végső soron hozzájárul az egyén általános jólétéhez.