"Ne sírj, ez katonadolog!" - Hogyan lehet együtt érző a vigasztalás?

Amikor egy fontos másik személy nehéz időszakon megy keresztül, vagy valamilyen sérelem éri, sokat segíthet neki, ha kap egy kis érzelmi támogatást - ez egyszerűnek tűnik, a kapcsolati problémák nagy része azonban mégis sokszor abból ered, hogy a felek úgy érzik, a másik nem érti meg őket, nincs jelen, nem támogatja eléggé érzelmileg vagy éppen falakat húz maga köré és érzelmileg elérhetetlen. Abban, hogy érzelmileg tudjunk támogatóan kapcsolódni a másikhoz, sok minden szerepet játszik, ilyen az is hogy milyen mintákat kapott az egyén élete során.

Minden jóindulat ellenére, a legtöbb vigasztaló megnyilvánulásunk nem érvényesíti a másik érzéseit, hanem éppen ellenkezőleg, invalidálja ezeket. Nézzünk egy példát: Egy kisgyerek, akinek eltörött egy szeretett játéka, biztosan sírni fog és szinte biztos, hogy hallani fog környezetében valami olyasmit, hogy "Ne sírj, nincs semmi baj, ez nem nagy dolog, van másik sok szép játékod". Bár ezek a szavak nagy eséllyel szeretetből és vigasztaló szándékkal érkeznek, mégis érvénytelenítően hatnak : az érzések jelentőségét lekicsinyítik, a veszteséget bagatellizálják, a céljuk az, hogy minél előbb szűnjön meg a felnőtt számára frusztrációt okozó gyermeki viselkedés, a sírás.

Hasonló szándékolatlan érvénytelenítés gyakran előfordul egyéb kapcsolatokban is: Amikor egy hosszú nap után a pár egyik fele haza érkezik a másikhoz és panaszkodni kezd egy munkatársáról, sok esetben meghallgatást, együttérzést vár, egy kis teret arra, hogy panaszkodhasson, kiengedhesse a gőzt, nem pedig megoldási javaslatokat. Ilyen esetben egy "Fú, de rossz lehetett"- szerű mondat sokkal jobban mutathatja az együttérzést, mint egy "Próbáltad már azt csinálni, hogy...?"-szerű. Érdemes az ilyen "panaszkodós" beszélgetések elején tisztázni, hogy mire is vágyik a másik: meghallgatásra vagy megoldásra?

A meghallgatás és érzelmi validáció esetén érdemes figyelni arra, hogy a másik, érzelmi felhevültségéből eredő esetleges túlzásokat ne nagyítsa fel a másik. 

Valószínűleg már egyre többen hallottak a "gaslighting" jelenségről, ami egy durva manipulációs módszer: ilyenkor valaki elhiteti a másikkal, hogy a saját érzékelése vagy emlékei tévesek, letagadva az ő valóságérzékelését és invalidálva az érzéseit. Kevésbé ismert, de hasonlóan káros jelenség ennek ellentéte, amelyet Spencer Greenberg, a Clearer Thinking alapítója "lightgassing"-nek nevezett el. A lightgassing lényege, hogy valaki egy másik személy téves elképzeléseit vagy hamis hiedelmeit megerősíti annak érdekében, hogy támogató legyen. Bár a szándék általában jóindulatú, ez végső soron ártalmas lehet, hiszen egy esetlegesen merev kognitív torzításokon alapuló állapotot erősít tovább. Ilyen lehet a kritika nélküli igazolás, a túlzó felmentése a másiknak- "Nem csináltál semmi rosszat, minden a másik hibája volt", vagy az érzelmi érvelés: „Mivel ennyire dühös vagy rájuk, biztosan helytelenül viselkedtek.”

Nehéz megtalálni az egyensúlyt ebben, hogy valódi empátiával validáljuk is a másikat, adjunk teret az érzelmeinek, de ne nagyítsuk fel azokat, vagy torzítsuk a valóságot a másik igazolása érdekében.

Egy "elég jó" érzelmi validációhoz a saját érzelemszabályozás terén is érdemes fejlődni, hiszen az egyénnek először a saját érzelmeit kell tudnia szabályozni, mentalizálni, tartalmazni ahhoz, hogy a másik számára is érzelmileg elérhetően tudjon jelen lenni. Ennek fejlesztése még felnőtt korban is lehetséges, ehhez azonban érdemes képzett szakember segítségét kérni.