Az Angol Labdarúgó-szövetség nem akarja távol tartani a transzneműeket, de legalább feltételekhez köti szereplésüket

Vágólapra másolva!
Az Angol Labdarúgó-szövetség, az FA nem hajlandó távol tartani a transznemű játékosokat a mérkőzésektől. Annak ellenére, hogy brit Legfelsőbb Bíróság a napokban kimondta, hogy a „nő” kifejezés kizárólag a biológiai, nem pedig a társadalmi nemre vonatkozik, a női nemet pedig a születési nem alapján határozzák meg.
Vágólapra másolva!

A transzneműek részvétele megrázta a sportvilágot az elmúlt években. A legismertebb talán Lia Thomas esete volta, aki 2022-ben az amerikai egyetemi bajnokságon (NCCA) olimpiai dobogósokat megelőzve nyerte a női 500 yardos gyorsúszást. A közelmúltban pedig Harriet Haynes 8-6-ra legyőzte Lucy Smith-t a Pro Series női pool biliárdtorna döntőjében, ahol mellesleg mindkét finalista transznemű volt. Az Egyesült Államokban a texasi főügyész vizsgálatot indított, mert kizárták a versenyről azt a vívónőt, aki nem volt hajlandó transznemű ellenfelével szemben pástra lépni. Az amerikai egyetemi sportokat irányító testület, az NCAA az év elején – Trump elnök rendeletének megfelelően – megtiltotta a transzneműeknek, hogy női mezőnyben álljanak rajthoz.

Az FA új szabályai kimondják, hogy ahol probléma van egy játékos alkalmasságával kapcsolatban, erőfeszítéseket kell tenni a megoldás érdekében a területi szövetség, az FA, és a játékos közötti párbeszéd révén.

Minden esetben, ha az FA nem hagyja jóvá egy játékosrészvételét a női meccseken, vagy az FA észszerűen úgy ítéli meg, hogy a futballisták biztonságát és/vagy a verseny tisztaságát veszély fenyegeti, megtagadható a mérkőzéseken való részvétel.

Az új szabályok április 1-jén lépnek életbe, és lehetővé teszik a transznemű nők számára, hogy szerepeljenek amatőr versenyeken, ha legalább egy éve igazolhatóan csökkent a tesztoszteronszintjük. Jelenleg 20 transznemű amatőr futballistát regisztráltak Angliában, és tovább nőhet ez a szám, amennyiben a játékra jelentkezők tesztoszteronszintje literenként 5 nanomol alatt van legalább 12 hónapja. Angliában jelenleg nem játszanak professzionális szinten transzneműek, az FA pedig minden bizonnyal útmutatást fog kérni a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségtől, ha ez az állapot megváltozik.

Novemberben egy csoport azért tiltakozott a Wembley-stadion előtt, mert egy 17 éves lányt két meccsre eltiltottak, miután többször megkérdezte transznemű ellenféltől: „Te férfi vagy?”

Mark Bullingham, az FA vezérigazgatója megvédte a szövetség állásfoglalását a múlt hónapban, de nem zárta ki a szabályok „finomítását”.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!