Autóbomba gyilkolt meg egy orosz tábornokot

Vágólapra másolva!
Moszkva egyik külső kerületében egy autóba rejtett robbanószerkezet, amelyet feltehetően az ukrán titkosszolgálat helyezett oda, megölte Jaroszlav Moszkalik vezérkari tisztet. Az EU-ba belépni szándékozó ország ismét állami terrorizmushoz nyúlt, hogy magas rangú katonatisztet kiiktasson. A Kreml egyértelműen Kijev ügynökeit látja a merénylet mögött. Döbbenetes, hogy európai szomszédunk olyan merényleteket hajt végre, amelyeket csak az al-Kaidától vagy az Iszlám államtól ismertünk eddig.
Vágólapra másolva!

Az orosz hatóságok szerint Jaroszlav Moszkalik altábornagy meghalt egy bombatámadásban Moszkva Balasikha nevű külvárosában. Az orosz vezérkar 59 éves, magas rangú tagja akkor vesztette életét, amikor egy autó felrobbant mellette – közölte a moszkvai Nyomozó Bizottság. A detonációt egy házilag készített robbanószerkezet váltotta ki egy Volkswagen Golfban. Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova összefüggést lát a merénylet az ukrajnai háború között. Azt mondta, hogy „terrortámadásról” volt szó. A háborúnak véget kell vetni – mondta – „naponta annyi áldozatot látunk”.

Egy Kreml-közeli média arról számolt be, hogy a jármű utolsó tulajdonosa egy ukrán személy volt, aki néhány évvel ezelőtt orosz állampolgárságot kapott. Ezt hivatalosan, a rendőri szervek nem erősítették meg. 

A nyomozó és operatív csoport, amelynek tagjai nyomozók, kriminológusok, szakértők és a bűnüldöző szerv operatív egységeinek tagjai, megkezdték a helyszín vizsgálatát

– mondta Szvetlana Petrenko, a nyomozóbizottság szóvivője. Bejelentette, hogy az ügyet átadták Oroszország főnyomozójának, Alekszandr Basztrykinnek.

Az elmúlt években több, az ukrán–orosz háborúhoz köthető orosz állampolgár is meghalt robbantásos merényletekben. 2022 augusztusában Darja Dugina politológust autóbomba ölte meg, amelyet igazából édesapjának szántak, de ők autót cseréltek egy rendezvény után. 2023 áprilisában pedig az ismert katonai blogger, Maxim Fomin halt meg egy szentpétervári kávézóban történt robbanás következtében. Az ukrán ügynökök ott egy szoborba rejtették a pokolgépet. Decemberben az orosz hadsereg vegyi fegyverekkel foglalkozó egységének vezetőjét, Igori Kirillovot egy robogóba rejtett robbanószerkezet ölte meg a fővárosban. A Moszkvában elkövetett támadásért akkor Ukrajna vállalta a felelősséget. Kijevből egyelőre nem érkezett hivatalos reakció a támadást követően.

Ukrajnát láthatóan az sem fogja vissza terrorcselekmények végrehajtásától, hogy Brüsszel rohamléptekkel akarja integrálni az Európai Unióba. Ilyen merényleteket igazából csak az al-Kaidától vagy az Iszlám Államtól várhatnánk el, nem pedig egy európai államtól, aki folyamatosan áldozatnak mutatja be magát, hogy pénz és fegyvereket kapjon partnereitől.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!