Amikor magunknak hazudunk – Így működik a belső ellentmondás

A kognitív disszonancia fogalma sokak számára ismert lehet: ez az az állapot, amikor az egyén viselkedése ellentmond a saját meggyőződéseinek, értékeinek vagy attitűdjeinek. Ez a belső ellentmondás komoly belső feszültséggel, emelkedett fiziológiai arousal szinttel és szubjektív kellemetlenséggel jár együtt. Az emberek ösztönösen igyekeznek ezt a diszharmóniát csökkenteni, mivel a konzisztens, következetes önkép fenntartása kulcsfontosságú a mentális jólét szempontjából.

Az elméletet Leon Festinger dolgozta ki az 1950-es években, majd James Merrill Carlsmith-tel közösen végzett kutatásukban empirikusan is igazolták a jelenség működését. Klasszikus kísérletük során a résztvevők rendkívül monoton feladatokat végeztek – például csapok ismételt elforgatását – majd arra kérték őket, hogy a következő alanynak állítsák, mennyire élvezetes volt a feladat. Egyesek ezért 1 dollárt, mások 20 dollárt kaptak. A vizsgálat meglepő eredményt hozott: azok, akik mindössze 1 dollárt kaptak a hazugságért, később valóban úgy emlékeztek, hogy élvezték a feladatot. Mivel az alacsony jutalom nem nyújtott elegendő külső igazolást a hazugságra, a résztvevők belső meggyőződéseiket változtatták meg a disszonancia csökkentése érdekében. Ezzel szemben a 20 dolláros csoport számára a külső jutalom önmagában is elég indok volt, így nem volt szükség belső önigazolásra.
A kognitív disszonancia nem csupán laboratóriumi körülmények között figyelhető meg, hiszen mindennapi életünk számos területén jelen van: döntéshozatali helyzetekben, párkapcsolati konfliktusokban, egészségmagatartással kapcsolatos viselkedésmintákban vagy akár politikai meggyőződéseinkben. Ha például valaki dohányzik, miközben tisztában van annak egészségkárosító hatásaival, akkor disszonanciát élhet át. Ennek feloldására gyakran alkalmazott stratégia a racionalizálás: „Csak néhány szál naponta, az nem olyan vészes” – hangzik el gyakran. Így végül nem a viselkedés változik, hanem az attitűd igazodik hozzá. A disszonancia csökkentésének több módja létezik, ilyen lehet a viselkedés megváltoztatása, aminek célja, hogy az összhangba kerüljön a belső meggyőződéseinkkel. Az attitűd vagy vélekedés módosítása is ide tartozik, például új érvek keresése a cselekvés igazolására, de az ellentmondó információk elkerülése is ide tartozik, vagyis az a kognitív szűrés, amikor például csak azokat a nézeteket fogadjuk be, amelyek alátámasztják saját álláspontunkat.

A párkapcsolatok terén is érdemes megfigyelni a jelenséget: 

ha valaki úgy érzi, hogy partnere elhanyagolja őt, miközben ő maga mély érzelmeket táplál iránta, akkor az komoly belső feszültséget jelenthet az egyén számára.

Ebben a helyzetben gyakori stratégia a viselkedés racionalizálása („Biztos csak sok a munkája”) vagy az önigazolás („Lehet, hogy én is túl érzékenyen reagálok”). Ezek a mechanizmusok a belső következetesség fenntartására irányulnak, még akkor is, ha közben torzítják az észlelést vagy megakadályozzák a tényleges problémakezelést.

Az önértékelés megőrzése szintén fontos motívuma a disszonanciaredukciónak, az emberek ugyanis szeretnék magukat koherens, logikus lényként látni: éppen ezért, ha egy viselkedés ennek ellentmond, az nem csupán kényelmetlen, hanem veszélyezteti az énkép integritását is. Vegyünk egy újabb hétköznapi példát: Egy társaság egy népszerű, kifejezetten drága étterembe látogat el, ahol azonban az ételek minősége enyhén szólva kifogásolható. A társaság tagjainak elvárása, mely szerint „az étterem népszerű és drága, az étel biztosan finom lesz és az itt tartózkodás jó élmény” találkozik a valósággal, mely szerint az étel lehet, hogy kevés, ízetlen, a kiszolgálás pedig futószalag-szerű vagy elhanyagoló. Ez az ellentmondás disszonanciát kelthet a társaság tagjaiban, amit az egyének úgy próbálnak redukálni, hogy átkeretezik a tapasztalatot: például azt mondják egymásnak, hogy „valószínűleg ez egy különleges ízvilág, amit még nem szoktunk meg” vagy „a hangulat, a tálalás, a társaság pótolja az élményt”, esetleg „másik kultúrában ez bevett szokás” vagy kiemelik és felnagyítják azokat az elemeket, amiket viszont jónak ítéltek meg. Így nem kell szembenézniük azzal a kellemetlen érzéssel, hogy rossz döntést hoztak és kidobott pénz volt az étterembe menni, hiszen az önigazolás segít fenntartani a következetes énképet. Ha azonban a társaság egy tagja kimondja – a mindenki által tapasztalt – valóságot, a rájuk adott reakciójuk intenzíven elutasító lehet. 

Ez a jelenség gyakran megfigyelhető vásárlások után is – főleg akkor, amikor valami túl drága volt az élményhez képest, de az egyén mégis elkezdi „meggyőzni” magát arról, hogy megérte. 

Mindenki tapasztal disszonanciát élete során, de az, ahogyan azt kezeli, nagyban meghatározza a személyes fejlődését, lelki egyensúlyát és kapcsolatainak minőségét.