A tanulmányból az is kiderül, hogy a munkanélküli bevándorlók 82 százaléka nem fejezte be a szakképzést, és a német állampolgársággal rendelkezők körében 51 százalékos a szakképzettséggel nem rendelkező munkanélküliek száma.
Akik hosszú évekre nyúló németországi tartózkodásuk után sem szereztek szakképzettséget, sem munkát, azok állandó terhet jelentenek a szociális ellátó rendszerre
– nyilatkozta a Bildnek a tanulmányt megrendelő Rene Springer, az Alternatíva Németországért (AfD) politikusa.
Korábban Holger Schafer, a Gazdaságkutató Intézet szakértője elmondta, hogy a szakképzett munkaerő nem jön Németországba. Szerinte a legtöbb menedékkérőhumanitárius okokból érkezik Németországba, nem azért, hogy kipótolja a német munkaerőpiac jól érzékelhető hiányosságait, annál is inkább, mert nagyon sokan olyan országokból érkeznek, ahol a szakképzési rendszer színvonala meglehetősen alacsony.
Schafer szerint Németországnak a bevándorlás révén szakképzett munkaerőre van szüksége, mert különben reménytelen kompenzálni a baby boomer (1946 és 1964 között születettek) generáció nyugdíjba vonulását, és az ezzel járó életszínvonal-csökkenést.
A tanulmány szerint ideiglenesen felfüggesztették a menekültek további befogadását az ENSZ letelepítési programján keresztül – jelentette kedden a dpa hírügynökség a belügyminisztériumra és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságára (UNHCR) hivatkozva. A minisztérium azonban nem kommentálta a jelentést.
A bevándorlás az egyik legvitatottabb kérdés a konzervatív CDU/CSU és a szociáldemokraták közötti kormánykoalíciós tárgyalásokon. A CDU a menedékkérelmek szigorúbb elbírálást szorgalmazzák, válaszul a szélsőjobboldali AfD párt növekvő támogatottságára és számos, menekülteket érintő erőszakos incidensre.
A még le nem zárult koalíciós tárgyalások során a két fél megállapodást kötött a menekültek önkéntes befogadási programjainak lehetőség szerinti megszüntetéséről, és nem indítanak új programokat – derült ki a Reuters egyik anyagából.A belügyminisztérium közlése szerint Németország idén 6560 férőhelyet tervezett felajánlani az uniós letelepítési program részeként.