Miért érezzük magunkat biztonságban ott is, ahol nem vagyunk azok?

A biztonságérzet nemcsak fiziológiai, hanem pszichológiai értelemben is alapvető szükséglet. Ha ez meginog, az önértékelés, a kapcsolatok, a teljesítmény és a világ belső reprezentációja is instabillá válhat, hiszen az egyén érzelemszabályozó képességei ilyenkor könnyen blokkolódhatnak.

A pszichés biztonság egyfajta keret, amely lehetővé teszi, hogy az egyén saját és mások mentális állapotait értelmezni tudja. A tartós vagy intenzív stressz, fenyegetettség, kiszámíthatatlanság azonban beszűkíti vagy deaktiválja ezt a belső működést és reaktív, deffenzív állapotok kerülnek előtérbe, könnyen lehet, hogy az egyén lefagy, de az is lehet, hogy túlzásokba esik, személyeskedni kezd, sztereotíp gondolatait kivetíti a másikra, ez pedig könnyen komoly konfliktushoz is vezethet.

A biztonság illúziója – Amikor a megszokott veszélyesebb, mint az ismeretlen / Fotó: Pszichiátriai Központ

A biztonság és a változás

A biztonság élménye nem objektív tényezőkből fakad, hanem belső reprezentációkból, ez azt jelenti, hogy az egyén gyakran nem azt éli meg biztonságosnak, ami objektíve tényleg az, hanem azt, ami számára ismerős. Ha valaki fejlődése során labilis, érzelmileg kiszámíthatatlan kapcsolati környezetben szocializálódott, akkor a belső munkamodelljei szerint a bizonytalan kötődés válik az alapélménnyé. Így paradox módon egy destruktív kapcsolatban is megjelenhet a „pszeudo-biztonság” érzete – mert ez illeszkedik az internalizált sémáihoz.

A globális krízisek – világjárvány, háborúk, ökológiai válság – nemcsak gazdasági és társadalmi szinten keltenek bizonytalanságot, hanem kollektív szinten is csökkentik a mentalizációs képességet. Ilyenkor az egyének gyakran polarizált, leegyszerűsített világmagyarázatokba kapaszkodnak, a társadalmi diskurzus merevvé válik, és csökken a más nézőpontok iránti nyitottság. Az egyének pedig inkább keresnek olyan közösségeket, ahol saját belső érzelmi állapotuk hangjait hallják vissza, hiszen ez az önigazolás is egyfajta biztonságélményt nyújt számukra.

A probléma ezzel az, hogy ez egy öngerjesztő és igencsak romboló folyamat, ami hosszú távon az egyéni belső állapotát is nehezíti, de a kapcsolatokra is romboló hatással van. 

A változáshoz gyakran elengedhetetlen kilépni a látszólag biztonságos, de valójában maladaptív mintázatokból. Ez azonban csak akkor történhet meg, ha létrejön egy olyan új kapcsolódás, amelyben a tükrözés valódi, nem a beszűkült belső állapotok találkozása történik, hanem az ez alatt rejlő érzelmek megértése és valódi közeledési szándék, amelyben a más, az ismeretlen nem fenyegető.

A minket körülvevő világ, az ebben történő változások mind stresszt jelentenek, nemcsak egyéni szinten, hanem kollektíve is: ez pedig egyéni és csoportszinten is torzítja az észlelést, megnehezíti az érzelmek szabályozását és gyengíti a kapcsolódás képességét.