A CIA nem hisz Izraelnek

Vágólapra másolva!
Amerikai hírügynökségek szerint az amerikai Központi Hírszerzőügynökség a CIA, kétséget táplál az irányba, hogy Irán közel állt egy nukleáris fegyver kifejlesztéséhez. Az elemzők szerint három, de minimum két év kellett volna a 90 százalék feletti urándúsításhoz. Az izraeliek állítása szerint viszont a perzsa állam már csak egy lépésre volt az atombombához.
Vágólapra másolva!

Az amerikai hírszerzési értékelések ellentmondanak az izraeli kormány azon kommunikációjának, hogy Irán milyen közel áll saját atomfegyver kifejlesztéséhez. A CNN négy, az elemzést ismerő tisztviselőre hivatkozva jelenti ezt. Izrael a múlt hét vége óta rakétákat lő Iránra és bombázza katonai létesítményeit, valamint a nukleáris laborokat. Ezeket a támadásokat olyan előrejelzések kísérték, amelyek szerint Teherán nukleáris programja átlépte a „visszafordíthatatlan küszöböt”. Ezért az ország nukleáris létesítményei elleni támadások szükségesek voltak.

izrael
Izraeli légvédelmi rendszereket aktiváltak, hogy elfogják az iráni rakétákat Tel-Aviv felett.
Fotó: JALAA MAREY / AFP

A jelentés szerint azonban az amerikai hírszerzési megállapítások ettől eltérőek. A jelentés szerint Irán nemcsak, hogy nem törekszik aktívan atomfegyver megszerzésére, de akár három évbe is telhet, hogy képes legyen legyártani egyet. Ha ez az értékelés helyes, akkor a Netanjahu-kormány indoklása a jelenlegi támadásokra kevésbé tűnik hitelesnek.

Tulsi Gabbard, az Egyesült Államok nemzeti hírszerzésének igazgatója hasonló kijelentéseket tett a Szenátus Hírszerzési Bizottsága előtt március végén. Amikor erről kérdezték, Donald Trump amerikai elnök elutasította a kijelentését. 

Nem érdekel, mit mondott. Azt hiszem, közel állnak ahhoz, hogy kifejlesszék

– idézte Trumpot az AP hírügynökség.

Az amerikai hírszerző ügynökségek azonban nemcsak Izrael jelenlegi támadásainak sürgősségét, hanem hatékonyságát is megkérdőjelezik. Egy tisztviselő a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy ez a támadás csak néhány hónappal veti vissza a nukleáris programot. Míg a natanzi urándúsító létesítmény jelentősen megrongálódott, egy másik, erősen megerősített létesítmény Fordow-ban gyakorlatilag érintetlen maradt. Amerikai szakértők szerint Izraelnek nincsenek meg a képességei ahhoz, hogy ezt a földalatti labort kiiktassák. Jeruzsálem ezért kérte Washington DC-t, hogy kaphasson speciális. úgynevezett „bunker buster” bombákat. Ezeknek a fegyvereknek a súlya 910-2700 kg-ig terjed és amikor „lefúrják” magukat a földalatti betonbunkerekbe akkor robbannak fel.

Spöttle Iránban.

Brett McGurk, korábbi diplomata, közel-keleti szakértő és a CNN elemzője így összegzi: „Izrael lebeghet ezek felett a nukleáris létesítmények felett és hatástalaníthatja őket, de ha valóban meg akarjuk semmisíteni őket, akkor vagy amerikai katonai csapást kell mérni, vagy megállapodásra kell jutni.” Az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) értékelése azonban a közelmúltban eltért az amerikai hírszerző ügynökségekétől. Azt is feltételezték, hogy Irán gyorsabban fejleszthet ki atombombát, mint azt korábban gondolták. Az elmúlt hetekben egyes amerikai katonai tisztviselők, köztük az amerikai Központi Parancsnokság vezetője, Michael Kurilla tábornok, ezért több erőforrást követeltek a Közel-Kelet számára – saját csapataik biztonsága és Izrael esetleges támogatása érdekében. A CNN szerint azonban az amerikai hadseregnek csak védelmi helyzetben kellene beavatkoznia, és nem szabadna támogatnia Izrael saját offenzíváit.

Sajtóértesülések szerint az amerikai hadsereg egy második repülőgép-hordozót is küld a Közel-Keletre emiatt. Az USS Nimitz és a hozzá tartozó hajókat a tervezettnél korábban kivonják Ázsiából, hogy támogassák az USS Carl Vinson repülőgép-hordozót a térségben, közölték kedd délután a CNN és ​​az NBC News csatornák.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
GeorgSpöttleavatar
Szerző:Georg Spöttle
Szerző:Georg Spöttle