Miért érzünk bűntudatot, ha csak ülünk és nem csinálunk semmit?

Hivatalosan is beköszöntött a nyár – nemcsak a naptár szerint, de végre az időjárás is kezd emlékeztetni rá. Közeledik a nyári szünet, sokak számára a vakáció időszaka, és egy hosszú hétvége is a küszöbön áll. Mégis meglepően sokan vannak, akik ilyenkor nem megkönnyebbülést éreznek, hanem nyugtalanságot. A pihenés – ami elvileg örömet és regenerációt hozhatna – nem mindenkinek jön magától, van, akinek igazi kihívást jelent.

A szabadidőben megélt bűntudat és a „semmittevéstől” való szorongás egyre gyakoribb jelenség. Sokan már gyerekkoruktól kezdve abban szocializálódnak, hogy az értékességük mércéje az, mennyit és hogyan teljesítenek, a semmittevés – ami sok esetben a nap közben történt események belső feldolgozását is jelenthetné – lenézett és minősített, ez pedig megalapoz a teljesítmenykultúrának. Ez az attitűd nemcsak a teljesítményorientált, autoriter-stílusú családokban, hanem a munkahelyeken, az oktatásban, de még a magánélet légkörében is meghatározó lehet.

Fotó: Linoleum Creative Collective / Unsplash / https://unsplash.com/photos/woman-in-white-shirt-lying-on-couch-H5UfmWpEZsU

A teljesítményorientált közegben a „jó ember” nem panaszkodik, nem lassít, nem kér szünetet – hanem hasznos, tehát fontos is. Aki pihen, az nem tud hasznos lenni, nem lesz fontos sem. Ez persze hosszú távon hatással lesz az egyén énképére is, kialakul egyfajta produktivitásorientált énkép, amelyben az önértékelés forrása nem a belső jóllét, hanem a kimenet: az elvégzett feladatok, az elért célok, az eredmények lesznek a meghatározóak. Ebben a belső rendszerben a pihenés pedig nemcsak haszontalan cselekedetet jelent, hanem egyenesen veszélyessé válik. Ennek következménye, hogy az egyénben
kellemetlen érzéseket társulnak a nyugalomhoz, ennek kapcsán unalmat, bűntudatot, szorongást élhet meg, úgy érezheti, hogy minden perc, amit nem hasznosan tölt, elvesztegetett lenne.

Ez aztán egyfajta pihenési szorongáshoz vezethet, amely kapcsán az egyén komoly önértékelési válságot élhet meg, úgy érezheti, hogy egész egyszerűen értéktelen akkor, ha pihen és „nem csinál semmit”. Ez az állapot hosszú távon kimerüléshez, kapcsolati nehézségekhez és akár pszichoszomatikus tünetekhez is vezethet.

Amikor a pihenés okozta szorongás ilyen mértékét ölt, érdemes szakmai segítséget igénybe venni. Addig is érdemes úgy gondolni a pihenésre, mint az aktív működés elengedhetetlen feltételére – ahogy egy izom sem fejlődik regeneráció nélkül, úgy a pszichés egyensúly is csak akkor tartható fenn, ha időnként megengedjük magunknak a leállást. A pihenés nem a produktivitás ellentéte, hanem annak egyik alapfeltétele.