Ha Afganisztán szóba kerül, akkor első kőrben mindenki szakállas, fegyveres férfiakra gondol és persze a mákföldekre. A világ legnagyobb ópiumgyártója Afganisztán, értelemszerűen. jórészt a nagy gyógyszergyárak szükségleteit elégítik ki. A német gyógyszeripar is, közvetítő cégeken keresztül, a legfontosabb kereskedelmi partnerek között szerepel. Az amerikai és a nyugat-európai haderők kivonulása után a talibán ismét hatalomra került. Tálib arabul diákot, egyetemistát jelent, többesszáma talibán. A kifejezés onnan ered, hogy a szovjetek kiűzése után a hatalmat egy olyan csoport vette át, akik iszlám tudományokat hallgattak az egyetemen. A név fogalommá vált és túlélte a 2001-2021 közti háborús időszakot, ugyanúgy, ahogy maguk a tálibok és az ideológiájuk is.
A hegyek közt megbújó völgyek tökéletes terepet biztosítanak az illegális mákföldeknek. Szervezett bűnözői csoportok az ópiát származékokat csempészútvonalakon juttatják el Európába. Az Interpol szerint évente mintegy 380 tonna heroint csempésznek Iránon, Tádzsikisztánon, Türkmenisztánon és Oroszországon át Nyugat-Európába. Ez a szervezett bűnözésnek nagyjából 20 milliárd dolláros profitot jelent. Az új tálib kormány hadat üzent az illegális máktermesztésnek és ebben most Oroszország is segíteni akar. Ez érthető is, mivel a heroin egy része az orosz fiatalokat mérgezi. A diplomácia most biztosítani fogja a szoros együttműködést Kabul és Moszkva között.
A tálibok szerint Oroszország az első állam, amely hivatalosan is elismeri kormányukat Afganisztánban. „Ez a bátor döntés példát mutat másoknak” – mondta Amir Khan Muttaki afgán külügyminiszter az „X-en” közzétett videójában, miután Kabulban találkozott Dmitrij Zsirnov afganisztáni orosz nagykövettel. „Most, hogy az elismerési folyamat megkezdődött, Oroszország mindenkit megelőzött” – tette hozzá Muttaki.
„Oroszország az első ország, amely hivatalosan elismeri az Iszlám Emirátust” – mondta Sia Ahmad Takal, a tálibok külügyminisztériumának szóvivője, a kormánya nevét használva az általuk kikiáltott államra. Muttaki „a pozitív kapcsolatok, a kölcsönös tisztelet és a konstruktív együttműködés új szakaszáról” beszélt – közölte az afgán külügyminisztérium az „X-en”.
Az orosz külügyminisztérium a maga részéről az „X-en” kijelentette: „Úgy véljük, hogy az Afganisztáni Iszlám Emirátus hivatalos elismerése elősegíti az országaink közötti produktív kétoldalú együttműködés fejlődését különböző területeken.” Kiemelte a potenciális gazdasági együttműködést az energia, a közlekedés, a mezőgazdaság és az infrastruktúra területén.
Az orosz külügyminisztérium azt is kijelentette, hogy Moszkva továbbra is támogatni kívánja Kabult a „regionális biztonság megerősítésében és a terrorizmus, valamint a kábítószer-kereskedelem jelentette fenyegetések leküzdésében”. Oroszország afganisztáni különleges képviselője, Zamir Kabulov a RIA Novosztyi állami hírügynökségnek elmondta, hogy a kormány „elismerte” a tálibokat.
Moszkva és Kabul vezetése a közelmúltban közelebb került egymáshoz. Moszkva megtette az első lépést a kapcsolatok normalizálása felé azzal, hogy eltávolította a tálibokat a „terrorista szervezetek” listájáról. 2024 júliusában Vlagyimir Putyin orosz elnök a tálibokat „szövetségeseknek a terrorizmus elleni küzdelemben” nevezte. A kábítószer mellett a terrorizmust kell kezelnie az új kormánynak. Az Iszlám Állam afganisztáni-pakisztáni szárnya az Iszlám Állam Koraszán Tartomány (ISK) már számost terrorcselekményt hajtott végre Afganisztánban. Legutóbb nyolc spanyol turistát lőttek agyon, akik egy szervezett túrán voltak Bamjanban. Az ISK szerint a tálibok túl „puhák” nem veszik komolyan a vallást...
Oroszország volt az első ország, amely képviseletet nyitott Kabulban, miután a tálibok hatalomra kerültek. Moszkva azt is bejelentette, hogy Afganisztánt tranzitközpontként kívánja használni a délkelet-ázsiai gázszállításokhoz. Afganisztánban is találhatóak ritka földfémek, amelyek a computer és a mobiltechnológiához, valamint a fegyvergyártáshoz elengedhetetlenek. Erre már Kína is rájött és bányászati jogokat vásároltak a táliboktól. A nemzetközi kapcsolatok és a kereskedelem stabilizálja az országot politikailag és gazdaságilag. Kabul azt szeretné elérni, hogy más államok is levegyék őket a terrorista szervezetek listájáról és elismerjék az Iszlám Emirátust.