A beregszászi magyar áldozat nem önmagát verte agyon

Ha nem is harapófogóval kell kihúzni a szót a kárpátaljaiakból, azért háromszor is meggondolják, mit és hogyan nyilatkozzanak a beregszászi Sebestyén József tragikus halálának körülményeiről. Nem csoda, hogy az Origo által megkérdezettek – saját érdekeikre és az ukrajnai helyzetre hivatkozva – nevük elhallgatását kérték. Illetve azt, hogy a hivatalos vizsgálat lezártáig inkább nem válaszolnak a sorozótisztek brutalitásának áldozatul esett férfi ügyében felmerülő kérdésekre.

Mindenesetre sokan és sokféleképpen próbálják bagatellizálni, kétségbe vonni a történteket. Egy azonban biztos, Sebestyén József meghalt és aligha önmagát verte meg. A majdani vizsgálat eredményét azonban máris tamáskodva fogadja a kárpátaljaiak többsége, és az előjelek alapján úgy vélik, nem sok jóra – azaz a tények feltárására és a valóság kiderítésére – számíthatnak.

A magyar állampolgárságú Sebestyén József egy videofelvételen, kényszerbesorozása után, halála előtt mintegy három héttel
Fotó: videokivágás

Pedig a neve elhallgatását kérő, ungvári informátorunk szerint szinte mindennaposak az ehhez hasonló esetek. Elég az internetet böngészni, se szeri, se száma a különféle közösségi oldalakon és videómegosztókon terjedő filmeknek, amelyeken jól látható, hogy erőszakkal hurcolják el az utcáról, munkahelyről vagy éppen a boltból a férfiakat.

„Természetesen mindig azzal próbálják hitelteleníteni az efféle ügyeket, hogy ezek az orosz propaganda termékei” – mondta „ungvári emberünk”. 

A tények feltárása helyett oroszpártisággal vádolják a panaszosokat, s ezzel be is zárult a kör. Visszaköszönnek régi, szép, szovjet idők, amikor mindenki tudta, hogy léteznek a Gulág kényszermunkatáborai, de senki sem mert és akart beszélni róla. Nehogy azt higgyék, hogy egyedi esetről van szó, számtalan hasonló megtörtént már, csak mindenki hallgat. Nem csoda, hiszen komoly büntetés, vagyonelkobzás a nyílt beszéd jutalma, s közben megy a szerecsenmosdatás.

Mint szavaiból kiderül, még azok sem nagyon beszélnek a gyanús körülmények között eltűntekről, meghaltakról, akik külföldre menekültek, mert ennek az otthon maradott hozzátartozók, barátok isszák meg a levét. Úgy látszik, a szerencsétlen beregszászi ember családjának már nem volt sok veszítenivalója, ezért törték meg a hallgatás falát. Ukrajna-szerte nyílt titok, hogy a sorozók megvesztegethetőek, jól ismertek a tarifáik, de erről csak egymás között, szinte csak suttognak az ottaniak. Tíz- és százezrek hallottak az ezzel kapcsolatos történetekről, de inkább hallgatnak mert féltik az életüket, a vagyonukat, a biztonságukat.

„S hogy mi lesz a hivatalos vizsgálat eredménye? Kiderítik, hogy – mint a régi viccben –, az áldozat bement a mosdóba, megcsúszott és véletlenül ráesett néhány vasdorongra” – osztotta meg szkeptikus véleményét az Origo inkognitójára ügyelő informátora.

A félelem az ukrajnai mindennapok része. Félnek a sorozástól, a háborútól, az egzisztenciális bizonytalanságtól, és attól, hogy különösebb következmények nélkül el lehet „tüntetni” embereket. Arrafelé nem csupán aranyat, de életet is ér a hallgatás.