A vállalkozásoknál slágertéma az export

Vágólapra másolva!
Hetedik alkalommal rendezte meg az ősszel a Magyar Nemzeti Kereskedőház Exportakadémia nevű tréningjét.
Vágólapra másolva!

A 2012-ben először indított kurzuson mintegy 30 kis- vagy közepes vállalat döntéshozója jelent meg az idén. A Kereskedőház a magas hozzáadott értéket termelő kkv-knak szánja az exkluzív képzést, természetesen azzal a céllal, hogy segítse őket külpiacra lépni, hogy megerősödjön a nemzetközi versenyképességük, írja a Lokál magazin. A legtöbb kkv ugyanis szíve szerint belevetné magát a kivitelbe, de nem elég tájékozott a szükséges feltételekkel kapcsolatban. A Kereskedőház elsősorban a gyakorlati szaktudás átadásában látja a megoldást, meghívott előadói ezért elsősorban sikeres exportőrök és trénerek voltak, illetve a kereskedőház vezető munkatársai.

A kkv-k minden forrásra nyitottak

Az egyes kurzusok visszajelzéseiből az látszik, hogy a cégek égetően fontos témája a forrásbevonás. Erre a célra a kockázati tőkétől az uniós forrásokig mindenre nyitottak a cégek. Ugyancsak fontosnak találták a résztvevők a külpiaci stratégia építése és az exportpiacokat megcélzó marketing témájában elhangzott előadásokat.

Zsebre tennék a célpiacokat

Az Exportakadémia talán legfontosabb küldetése az, hogy felkészítse a kivitelre készülő vállalkozásokat a piacra lépés kihívásaira. Ez a folyamat ugyanis számos buktatót is rejthet, a projekt sikerességét alapvetően a célország viszonyainak elégtelen ismerete veszélyezteti. Komoly nehézségeket okozhat még a külkereskedelmi és marketingtudás, illetve a terjeszkedéshez szükséges menedzsmentképességek hiánya is. – Látva a jelentős igényt és a résztvevők pozitív visszajelzéseit, a következő Exportakadémiát 2016 tavaszán szervezzük meg – közölte a Lokál magazinnal Ducsai- Oláh Zsanett, a Magyar nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója, és hozzátette, mivel a részvételi díj 50 sázzaléát az állam fizeti, az átlagos kkv biztosan meg tudja engedni magának.