Nagyon aggódunk a munkahelyünk és a hiteleink miatt

Vágólapra másolva!
Világszerte a gazdaság helyzete vált az emberek legfőbb gondjává, míg Magyarországon konkrétan a munkahelyek biztonsága. Amíg nálunk a megkérdezettek 31 százaléka a munkahelyek miatt aggódik leginkább, addig 50 vizsgált országban 22 százalék. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat globális, március-áprilisban végzett felmérése a fogyasztói bizalomról.
Vágólapra másolva!

A Nielsen adatai szerint a magyar válaszadók második legnagyobb arányban hiteleiket érzik fő problémájuknak (13 százalék), majd a villany, gáz és fűtés árának emelkedését (10), s csak utána az általános gazdasági helyzetet, együtt a munka és magánélet egyensúlyával (8-8).

A magyarok kimagasló aránya, 96 százaléka látja úgy, hogy országában jelenleg gazdasági recesszió van. Európában hasonló az arány Portugáliában, és ennél is magasabb Írországban, Nagy-Britanniában, valamint Lettországban.

A kérdésre, hogy országa a következő tizenkét hónap során képes-e kijönni a recesszióból, a magyarok 18 százaléka válaszolt igennel, 64 százalék nemmel. (A többiek nem tudtak felelni). Múlt év második feléhez képest a magyarok most pozitívabban ítélik meg a helyzetet: akkor ugyanis csak 7 százalék látta úgy, hogy egy éven belül az ország kilábal a válságból. Ennél a kérdésnél az igen válaszok globális átlaga 23 százalék.

A fogyasztói bizalmi index Magyarországon 52 pont, szemben a legutóbb tavaly, a második félévben mért 71-gyel. Ez globálisan a második legnagyobb arányú csökkenés, Oroszország után. A jelenlegi, magyarországinál alacsonyabb mutatót az 50 vizsgált ország közül csak Lettországban, Portugáliában, Japánban és Dél-Koreában regisztrált a Nielsen. A fogyasztói bizalmi index globális átlaga 77 pont, míg legutóbb, a tavalyi második félévben 84 volt.

Globálisan kitűnőek a munkahelyi kilátások a megkérdezettek 3, jók 19, nem jók 50, míg rosszak 26 százaléka szerint. A többiek nem válaszoltak.