Hatalmas fizetésemelés a megsegített banknál

Vágólapra másolva!
A világ egyik vezető bankjánál, az állami milliárdokkal megmentett Citigroupnál a fizetések 50 százalékos emelését tervezik, miután a bónuszokat kénytelenek voltak lecsökkentetni - írja a Bloomberg.
Vágólapra másolva!

A hírportál szerint a legnagyobb emelésekre a befektetési bankárok és a kereskedők számíthatnak, míg a lakossági, a hitelkártya és a kockázatkezelési üzletágaknál kisebb fizetésemelés van kilátásban. A munkavállalók megtartása érdekében a bankház újabb részvényopciókat is adna, mivel a Citi papírok kurzusa tavaly 84 százalékot esett, és így értelmezhetetlenné tette a korábbi opciós juttatásokat.

A Citigroup nem az egyetlen, ahol emelik a fizetéseket, ilyen döntések születtek a Morgan Stanley és a UBS vezetésében is.

A Citi azzal indokolta az emelést, hogy ebben a nagyon kompetitív időszakban is figyelnie kell arra, hogy megtartsa értékes alkalmazottait, és nem is annyira az összes juttatás emeléséről, mint inkább a fix és a változó fizetési elemek kiegyensúlyozásáról van szó.

Az amerikai bankszektorban eddig a bónuszok adták a fizetések kétharmadát, de az amerikai adófizetők pénzéből megsegített pénzintézetek esetében limitálni fogják a bónuszként kifizethető összegeket.

A Citigroup tavaly 32,4 milliárd dollárt költött fizetésekre és egyéb hasonló juttatásokra, miközben a bank 28 milliárd dolláros veszteséget hozott össze.