Átszabná a közalkalmazotti törvényt a Tarlós és Kósa által is jegyzett indítvány

Vágólapra másolva!
Módosítaná a közalkalmazotti törvényt három fideszes képviselő, a javaslat szerint megszűnne a kinevezett vezetői rendszer.
Vágólapra másolva!

A kinevezett vezetői rendszer megszüntetését, és a korábban alkalmazott modell, azaz a kinevezés szerinti munkakör és magasabb vezetői, illetve
vezetői megbízás egységes visszaállítását javasolja valamennyi ágazatban három fideszes országgyűlési képviselő, Kósa Lajos, Tarlós István és Kovács Zoltán, akik önálló képviselői indítványban módosítanák a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt.

Ugyanez a három képviselő pénteken egy olyan javaslatot is benyújtott a parlamentnek, amely lehetővé tenné az önkormányzati képviselő-testületek hivatalában is a munkáltató általi, indokolás nélküli, rövid felmentési idővel történő felmentést (erről itt olvashat részletesen).

A képviselők szerint a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény két évvel ezelőtti módosítása bevezette a kinevezett magasabb vezető, illetve vezető fogalmakat, a kinevezett vezetői státusz pedig természetéből adódóan (önálló munkakör, főszabály szerint határozatlan időtartamra szóló szerződés) nem adott lehetőséget a "visszahívásra" - miközben a vezetői megbízást a munkáltató bármikor visszavonhatja. A kinevezett vezető esetén így a közös megegyezésen kívül a munkavégzésre alkalmatlannak minősítés, illetve az átszervezés miatti felmentés szolgálhat alapul a
közalkalmazotti, és ezzel együtt a vezetői jogviszony megszüntetésére.

Ez a rendszer jelentősen megköti a munkáltatók kezét, a vezetőt tekintve pedig kevésbé hat ösztönzőleg a folyamatos, magas színvonalú munkavégzésre - állítják a fideszes képviselők, akik szerint nehézséget jelent, hogy nem állapítható meg, milyen indokok alapján osztotta be a jogalkotó az egyes ágazati vezet őket a kinevezett, illetve a megbízott vezetői pozíciókba.

A törvényjavaslat indoklása szerint a kinevezett vezetők önálló illetményrendszere a jogalkotói szándék szerint a kiemelt vezetői felelősséghez, a magasabb elvárási szinthez igazodóan került kialakításra. Az új illetményrendszer azonban nem biztosít kiemelt vezetői illetményt a megbízott vezetők illetményéhez képest, nem differenciál intézménynagyságtól, szervezeti létszámtól, a vezetői munka összetettségétől függően, míg korábban kereset-kiegészítés vagy jutalom formájában lehetőség volt a különböző vezetői teljesítmények differenciált elismerésére.