Gyöngyöspatán indul a minta-közmunkaprogram

Vágólapra másolva!
Minta-közmunkaprogramokat indít a Belügyminisztérium a nyáron. Az MTI szerint az első program Gyöngyöspatán valósul meg.
Vágólapra másolva!

Közmunka-mintaprogram indul Gyöngyöspatán a Belügyminisztérium irányítása alatt, várhatóan még nyáron.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter májusban az országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán bejelentette, hogy a közfoglalkoztatásra szánt forrásokat kivonják a munkaerő-piaci alapból, és július elsejével a belügyminiszter irányítása alatt új közmunkaalapot hoznak létre.

A közmunkaprogramot és a közmunkaalap forrásainak felhasználását Papp Károly helyettes államtitkár irányítja a Belügyminisztériumban. Papp Károly kinevezéséről a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg miniszterelnöki határozat.

Az MTI információi szerint a helyettes államtitkárság első lépésben mintaprogramokat indít. Az első ilyen közmunka-mintaprogram Gyöngyöspatán kezdődik, várhatóan még a nyári hónapokban. (Gyöngyöspatán tavasszal és kora nyáron etnikai konfliktus alakult ki, amelyről bővebben erre a linkre kattintva olvashat.)

Ugyancsak a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg kormányhatározat arról, hogy kiemelt településsé nyilvánítják "(... ) a közfoglalkoztatás, a szociális földprogram és a társadalmi felzárkózás eszközrendszerének igénybevétele tekintetében a Gyöngyösi kistérség Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján, Nagyréde és Szűcsi településeit".

A határozat szerint a kormány "felhívja a társadalmi felzárkózásért felelős minisztert, hogy vizsgálja meg a kiemelt települések esetében a szociális földprogramok működtetésének pályázat kiírása nélküli, egyedi döntéssel történő támogatásának lehetőségét".

A közfoglalkoztatás új rendszerének kialakításával összefüggő átalakításokról kormányrendelet jelent meg június közepén. A rendelet szerint a kormány egyetért azzal, hogy a Belügyminisztériumban közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkárt nevezzenek ki. A feladat ellátásához szükséges 25 státuszt a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosítja. A munkaügyi központok (munkaügyi kirendeltségek) közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatokat ellátó önálló szervezeti egységeit a belügyminiszter irányítja. A miniszter a közfoglalkoztatás helyzetéről rendszeresen, de legalább félévente tájékoztatást ad a kormánynak - áll a rendeletben.