Nyelvtudás nélkül nincs karrierépítés

Vágólapra másolva!
Az interneten megjelenő álláshirdetések 60-70 százalékánál követelmény egy idegen nyelv - többnyire az angol - ismerete. A munkaadói elvárások az utóbbi évtizedben a középfok felől kezdenek a felsőfok irányába eltolódni, nyelvvizsga-bizonyítványt pedig senki sem kér a pályázótól, hanem interjún tesztel. Egyebek mellett ez hangzott el a Tempus Közalapítvány közelmúltban megtartott  konferenciáján, amelyen munkaadók és nyelvtanárok egyeztettek a piaci elvárásokról.
Vágólapra másolva!

A Monster állásportálon található hirdetések 70 százalékában elvárás legalább egy idegen nyelv (főleg az angol) ismerete. Az Educatio Nonprofit Kft. 5100 álláshirdetést elemzett, ezek 60 százalékában legalább egy nyelvet kértek, 14 százalékban pedig kettőt. A nyelvek rangsorát itt is az angol vezette (61 százalék), majd a német (15) következett. Ahány statisztika, annyi számadat, ám annyi bizonyos, az idegennyelv-tudás egyre inkább megkerülhetetlen tényezője a karrierépítésnek. A külföldi hátterű cégeknél alapvető elvárás, ám egyre több magyar tulajdonú kis- és középvállalkozás (kkv) is kezdi megkövetelni. Főleg az exportra dolgozók és a nagy cégekkel - például beszállítóként - üzleti kapcsolatban állók.

Mindeközben egy 2006-os Eurobarométer-felmérés szerint a magyarok 42 százaléka állította magáról, hogy társalgási szinten beszél legalább egy idegen nyelvet. Ennél kisebb arányban csak a portugálok, az olaszok, az angolok és az írek (utóbbi kettő az angol dominanciája miatt nincs is igazán rászorulva) beszélnek idegen nyelveket a 27 tagú EU-ban.

Már kevés a középfokú tudás

"Az utóbbi tíz évben nőttek a munkaadók nyelvi igényei. A középfoktól egyre inkább a felsőfok felé haladnak az elvárások, és többen kérnek szaknyelvet is" - mondta a Tempus Közalapítvány közelmúltban megtartott konferenciáján Sturcz Zoltán, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense a BME állásbörzéjének statisztikái alapján.

A BME-n frissdiplomást kereső cégek közül szinte nincs olyan, amely ne kérne idegen nyelvet. Tíz év alatt az angol részaránya 88-ról 98 százalékra nőtt, a németé 7-ről 27-re, a franciáé pedig 2-ről 15 százalékra. Ezzel párhuzamosan a kért nyelvek palettája is színesebb lett. Míg a kilencvenes években tíz nyelv fordult elő a hirdetésekben, addig 2000 óta már 30. (Annyit érdemes megjegyezni, hogy a Műegyetem állásfórumán szinte kizárólag multinacionális cégek ajánlatai jelennek meg, a palettát pedig a Magyarországra települt nemzetközi cégek telefonos ügyfélkiszolgáló központjai teszik színessé.)

Növelni kellene az elvárásokat?

Ugyan a felsőoktatás a bolognai rendszernek megfelelően többciklusú lett, a munkáltatók idegen nyelvben ugyanazt várják el az alap- (bsc) és a mester- (msc) diplomásoktól. Ebből az is következik, hogy a három év után bsc-vel az álláspiacra kilépőknek kevesebb idejük van a megfelelő nyelvismereti szint elérésére.

Az egyetemi docens szerint ajánlatos lenne újragondolni a diplomához kapcsolódó nyelvi elvárásokat. A 144 felsőoktatási alapszak közül 131 esetében egyetlen középfokú nyelvvizsga kell a diplomához, a 239 mesterszak közül pedig 204-nél. Megoldás lehetne, ha az intézmény előírhatná hallgatóiknak, hogy két nyelvet kell tanulniuk.

Hogy a hallgatók egy része mennyire nem ismeri fel ennek fontosságát, az is jelzi, hogy sokan nyelvvizsga hiányában nem kaphatják kézbe diplomájukat, pedig minden más próbatételt teljesítettek.

Forrás: MTI/Vajda János

Divatos a spanyol, az olasz, előnyösebb a francia és a holland

"Aki az IT Jobshoz szeretne bekerülni, két nyelvet kell beszélnie. Munkatársaink fele ráadásul mindkettőt felsőfokon beszéli" - kezdte saját céges példával a munkaadói szempontok felvázolását Gárdus Zsuzsa, a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég ügyvezetője. Az IT Jobs álláskínálata egyébként 100 százalékban legalább középfokú angoltudásra épül, 85 százalékban pedig még egy nyelv az elvárás.

Hogy mennyire esik egybe a nyelvtanulók választása és a munkaadók igénye? Annyiban igen, hogy mindkét listán az első két helyen az angol áll, másodikon a német. Utána azonban már elválik a két preferencialista. Míg a nyelvtanulók között népszerű a spanyol és az olasz, addig a piac inkább a franciát és a hollandot részesíti előnyben. A személyzeti szakember úgy tapasztalja, egyre nagyobb kereslet a kelet-európai és az skandináv nyelvek iránt, ami a Magyarországra települt üzleti szolgáltató központok térnyerésével magyarázható. Gárdus Zsuzsa sajnálatosnak tartja, hogy januártól nem lehet nyelvtanfolyamot a szakképzési hozzájárulás terhére finanszírozni.

A munkaadónak nem számít a bizonyítvány

Hogy milyen értéke van a nyelvvizsgának? Az IT Jobs ügyvezetője szerint a cégek maguk tesztelnek - teszttel, telefonos interjún, személyes beszélgetésen, nem kérnek nyelvvizsga-bizonyítványt. A pályázók felkészültségéről pedig megjegyezte, a telefonos előszűréseken 75 százalék azonnal kiesik a rostán. Aki továbbjut, online teszten és személyes beszélgetésen vehet részt. Közülük 50 százalékot tudnak bemutatni a megbízónknak, így tízből egy jelentkező alkalmas a munkakörre nyelvi szempontból.

A személyzeti szakember szerint a problémák évek óta változatlanok: a középiskolákba nem jutnak el a munkaadók elvárásai, kevés a nyelvóra, munka mellett pedig nehéz és drága nyelvet tanulni. A megoldások között említette az intenzívebb külföldi diákcserét - az Erasmus és a hozzá hasonló programok bővítését, a beszédcentrikus oktatás fejlesztését.

Németes város lesz Kecskemét?

Kecskeméten előretör a német nyelv, a Mercedes-beruházás alaposan megmozgatta a nyelvoktatási piacot. Már most hiány van némettanárból és óvodapedagógusból - mondta Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester. Eddig közel ezer új munkavállaló vett részt intenzív nyelvtanfolyamon. Mivel jövő év végéig a beruházás hatására 6 ezren állnak munkába, a nyelvoktatás továbbra is fontos lesz. Eddig 300 német család költözött az alföldi városba, akik összesen több száz gyermeket hoztak magukkal. Kecskeméten német nyelvű magánóvoda működik, az általános iskola egy részében német tanrend szerint folyik az oktatás.

Karácsony Zoltán