Így karácsonyozik a Coca-Cola és a McDonald's

Coca-Cola télapó, így karácsonyozik
Vágólapra másolva!
A jövő héten éri el csúcspontját a céges karácsonyi bulik szezonja. A cégvezetés ilyenkor jelezheti, fontosak számára a dolgozók, erős a vállalat, és nőhet a csapaton belüli összetartás. Az esemény tétje ugyanis, milyen hangulatban mennek karácsonyi szünetre a dolgozók: az álláskeresés vagy a cégért való munkálkodás szándékával. A partiszervező cégek szövetsége szerint 2008 óta felére csökkent a piac, a vállalatok személyenként 8-10 ezer forintnál többet nem engedhetnek meg maguknak.
Vágólapra másolva!

Világszerte a cégek 68 százaléka tervez év végi partit, ami 7 százalékkal magasabb, mint az utóbbi két évben - derül ki a Society for Human Resource Management ötszáz HR-vezető részvételével készített globális felméréséből. Hazai adatok nincsenek, de körkérdésünkből úgy tűnik, kevesebb munkaadó ünnepel a kollégákkal.

Lemond a partiról a Coca-Cola

A Coca-Colánál idén költségtakarékossági okokból nem lesz a cég által finanszírozott karácsonyi vacsora - kaptunk választ Pogány Éda kommunikációs vezetőtől. A vállalatnál a munkatársak így főként a korábbi hagyomány fenntartása érdekében, önkéntes alapon, több osztályon, több csapatban tartanak majd saját szervezésben, saját finanszírozású, kisebb karácsonyi összejöveteleket - amelyeken a részvétel önkéntes, és a programokat is a résztvevők állítják össze.

Az üdítőital-óriás ezzel koránt sincs egyedül. "A gazdasági nehézségek jelentkezésekor a legtöbb cég a reprezentációs költségekből - így például az év végére tervezett céges összejövetelek büdzséjéből - kénytelen tetemes összegeket lefaragni. Így aztán kevesebb összegből, kisebb rendezvények megtartására törekednek, természetesen kevésbé látványos külsőségek mellett, egyszerűbb helyszíneken - míg mások egész egyszerűen lemondanak az év végi partiról"- adott némi betekintést a helyzetbe Kőrössy Zoltán, a Magyar Party Service Szövetség elnöke.

Személyenként tízezer forint a limit

A szakember tapasztalatai szerint látványos a visszafogottság a bankszektorban. Aki ünnepel, az is többnyire szerényebb körítéssel. Drágább fogásokat - például libamájat - már csak annak jelzésértéke és pszichológiai hatása miatt sem nagyon rendelnek, és a dekorációt is igyekeznek minél visszafogottabban megoldani.

Utóbbi a rendezvényvilágnak sok millió forint bevételkiesést jelent. "A cégek jelenleg személyenként legfeljebb 8-10 ezer forintos kiadást engedhetnek meg maguknak" - magyarázza Kőrössy, aki arról is beszámolt, hogy a gazdasági válság kezdete óta csaknem felére csökkent itthon a partikat szolgáltató rendezvénypiac.

Vastag Csabával buliznak a mekisek

Vannak azért olyan cégek is, amelyek nem mondanak le a munkavállalók megvendégeléséről. A McDonald's idén is ünnepel, minden munkatárs - közel 1200 fő - részvételével. Az éttermi partira a Morrison's Ligetben kerül majd sor, ahol a két diszkóteremben Julia Carpenter mellett Vastag Csaba is sztárvendég lesz. A cég emellett karácsonyi süteménycsomaggal kedveskedik az éttermi munkatársaknak.

Nem tettek le a céges partikról a Factory Creative Studio kreatívügynökségnél sem. "Idén is hagyományosan december közepén, egy szegedi étterem borozójában ünnepel majd a cég hetvenfős csapata vacsorával, majd zenével, tánccal és olyan meglepetésprogrammal, amely egyelőre még szigorúan titkos" - avat be a részletekbe Nyemcsók Éva PR-es. Karácsonykor a cégnél a kollégák is megajándékozzák egymást. Igaz, jelképes, legfeljebb ezerforintos értékben, de van olyan kolléga, aki valamilyen saját kezűleg gyártott aprósággal lepi meg a többieket. Mindemellett a csapat is mindig megajándékozza valamivel az ügyvezetőt. Tavaly például egy diszkógömböt kapott, amely régi vágya volt, és így most is az iroda dísze.

Továbbra is hisz az év végi céges partik csapatépítő erejében a tréningekre szakosodott Emtrek Kft. is - így erre a tételre a gazdaságilag szűkösebb időszakban is örömmel áldoz a cég. "Évek óta hagyomány a cégnél az év végi vacsora. Ilyenkor rendszerint egy luxusétterembe invitáljuk a dolgozókat, ahol a cég kontójára megrendelhetnek olyan fogásokat, ételeket, italokat, amelyekre a hétköznapokban nemigen lenne módjuk költeni" - mondta el Árpádi László cégvezető.

Mennyit igyunk a céges partin?

- A céges parti nem magánbuli. Még akkor sem, ha a cégvezetés azt kommunikálja, hogy most mindenki elengedheti magát. Fogjuk fel inkább félhivatalos eseménynek, amely a vidámságról szól.

- Ha nem vagyunk biztosak az elvárt öltözékben, inkább kérdezzünk rá (ezt a vezetés dolga lenne közölni).

- Nyugodtan menjünk oda olyan vezetőkhöz/kollégákhoz, akikkel korábban keveset beszéltünk. Az ilyen esemény a cégen belüli kapcsolatépítésre is remek esély, főleg egy nagyvállalat esetén. Ilyenkor minden vezető nyitottabb, könnyebben megközelíthető.

- Nagyot hibázunk, ha ilyenkor próbálunk meg a vezetőből fizetésemelést kicsikarni. Ez nem az a pillanat.