Bécsbe mehetnek a tandíj elől a magyar diákok

Vágólapra másolva!
Aki tud németül, könnyen belevághat egyetemi tanulmányaiba Bécsben, különösen ha itthon nem fért bele az államilag finanszírozott keretbe. A fő rosta nem annyira a felvételi, sokkal inkább az első vizsgák. Aki kint végez, rendszerint kint is marad dolgozni. 
Vágólapra másolva!

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár január 5-én mutatta be az idén ősszel induló felsőoktatási alap- és egységes, osztatlan képzés keretszámait, azaz mennyi helyet támogat az állam szakterületenként. A tavalyi 53 ezer fő helyett ősztől már csak alig 34 ezren tanulhatnak száz százalékig államilag támogatott formában, és további 15 ezren (50 százalékban finanszírozott) részösztöndíjasként. A legnagyobb felhördülést a jogi és a gazdaságtudományi képzési terület számainak megvágása keltette. A tavalyi 800 helyett 100 jogász, 4900 helyett pedig mindössze 250 közgazdász képzését támogatja a költségvetés.

Közel van, németül beszélnek, nincs tandíj

Ez azt is jelenti, hogy jogi és közgazdászszakokra rendkívül nehéz lesz bejutni. Nagyobb az esély arra, hogy saját (vagy inkább szülői) zsebből kell fizetni a tanulmányokat. Hogy mennyit pontosan, azt most még nem lehet tudni. Ennek hatására egyre többen kezdhetnek el azon gondolkodni, érdemes-e inkább külföldön diplomát szerezni. Erre a legjobb terepnek Ausztria tűnik a közelség, a tandíjmentesség és a később ott elérhető magasabb fizetés miatt.

"Az utóbbi öt évben folyamatosan nőtt az Ausztriában tanuló magyar egyetemisták száma. Míg 2006-ban 1100, 2009-ben 1500, jelenleg körülbelül 2000 magyar tanul osztrák egyetemen, főiskolán" - mondja Szabados Viktor, aki a bécsi Wirtschaftsuniversitäten végzett, és hét éven át vezette a bécsi Magyar Diákok Egyesületét (MDE). A szervezet egyébként naponta 30 e-mailt kap magyarországi érdeklődőktől.

Gyors és profi ügyintézés

"Ausztria a kortalan egyetemisták országa. A kinti felsőoktatási rendszer nyitott és hallgatóbarát" - fogalmaz Szabados Viktor. Az osztrák egyetemeken néhány szak (művészeti területek, pszichológia) kivételével nincs felvételi vizsga, érettségi bizonyítvány és egy némettudást igazoló dokumentum (nyelvvizsga, németből érettségi) birtokában bárki elkezdheti tanulmányait az alapképzésben.

Az őszi szemeszterre egyébként szeptember 1-ig lehet jelentkezni, de a folyamatot már érdemes júliusban elindítani. "Mindenfajta segítséget megkaptam az osztrák oldalról, a beiratkozás intézésénél. Számomra döbbenetes volt, milyen korrekt módon és mekkora profizmussal állnak itt a hallgatókhoz. Volt olyan nap, amikor egy órán belül tíz e-mailt is váltottam a tanulmányi osztályos titkárral, mert valami gond volt az egyik papírommal - és azonnal megoldották a problémát"- mondja Gutsohn Tamás, a Magyar Diákok Egyesületének főiskolai kapcsolattartója, aki 2010 óta tanul biotechnológiát az Universität Wienen, és kutatónak készül.

A tanulmányokat ugyan könnyű elkezdeni, az igazi rostát azonban az első vizsgák jelentik. Szabados Viktor elmondta, a közgazdászszakokon a nagy létszám miatt gépi feleletválasztós tesztekkel szűrnek.

500 euróból kihozható egy hónap Bécsben

A szemeszter elkezdéséhez jelképes összegű, 17 eurós (árfolyamtól függően 5000-5500 forint) hallgatói önkormányzati tagdíjat kell fizetni. Nagyobb kiadás a lakhatás, ami, ha szerény körülmények között is, de Bécsben kollégiumban vagy albérletet másokkal megosztva havi 200 euróból megoldható. Egy-egy ebéd az egyetemi menzán 4-5 euróért kapható, a nagy élelmiszerláncok hazai árakon kínálják termékeiket. Ha a tömegközlekedési bérlet (négy hónapra 130 euró), az egyetemi jegyzetek (150 euró), a hazautazás költségeit is belevesszük, akkor nagyon szűkösen ugyan, de 500 euróból (150 ezer forint) kihozható egy hónap Bécsben. Ennél kényelmesebb, kicsit lazább élethez azonban inkább 800-1000 euróra van szükség havonta.

Nem kell persze mindent a szülői kasszából fizetni, más utakon is lehet a tanulmányokat finanszírozni. Kevesen tudják, de a magyar diákhitelt az Ausztriában tanulók is felvehetik. Emellett a tavaly májusi álláspiaci nyitással munkavállalási engedély nélkül lehet dolgozni a osztrákoknál. Így szóba jöhet bármilyen diákmunka - például gyorséttermekben, élelmiszerláncoknál, 8-10 eurós órabért mindenhol megadnak.

Előnyök és hátrányok

Hogy mit ér az osztrák diploma a munka világában? Egyértelmű előny akkor, ha valaki Nyugat-Európában képzeli el a jövőjét, ugyanis az Universität Wien vagy a Wirtschaftsuniversität ismert márkanév. "Aki Ausztriában végez, jellemzően kint is marad. Az itt tanulók olyan kapcsolati hálót építhetnek ki, amellyel a Magyarországról Ausztriában állást keresők nem tudják felvenni a versenyt" - mondja Szabados Viktor.

A külföldön tanulók emellett sok olyat tudnak felmutatni, amit az itthon maradók nem. "18 évesen, közvetlenül az érettségi után kerültem ki a bécsi egyetemre. Meg kellett tanulnom az ügyeimet, problémáimat önállóan elintézni, ráadásul idegen nyelvi környezetben. Emellett új ismeretségi kört kellett felépítenem, és az első idegen nyelvű vizsgákra felkészülés sem egyszerű" - mondja Szabados Viktor.

A Magyarországra visszatérőknél már összetettebb a helyzet. Kovács András, a Grafton munkaerő-közvetítő ügyfélkapcsolati vezetője úgy látja, nem a képzési hely - sokkal inkább a szaktudás, a jelentkező személyisége és a pozícióhoz szükséges nyelvtudás számít.

A visszatérők hátránya, hogy nincsenek magyarországi céges kapcsolataik, amelyet a honi hallgatók szakmai gyakorlaton kiépíthetnek. Nem javasolt a bécsi diplomázás, ha valaki Magyarországon ügyvédként vagy köztisztviselőként akar karriert befutni.

Karácsony Zoltán - Takács Gabriella