Sajtószemle okostelefonon a bölcsi előtt - milyen egy jó szóvivő?

Vágólapra másolva!
Magyarországon körülbelül ezren dolgoznak szóvivőként, fizetésük széles skálán mozog: bruttó 280 ezertől 1 millió forintig is terjedhet. Ők a cégek arcai, hangjai, akik igyekeznek kezelni a kínos helyzeteket vagy egyszerűen csak tájékoztatják a nyilvánosságot a legkülönfélébb ügyekben. Mi kell kell ahhoz, hogy valaki jó szóvivő legyen? Szakmabemutató.
Vágólapra másolva!

"Az egyik legnagyobb szakmai kihívás, hogy két különböző világot - azaz a vállalatot és a fogyasztói érdekeket - egyaránt tudni kell képviselni, és mindkét fél motivációját érteni kell" - magyarázza Kutas István, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatója. A másik, ugyancsak nagy kihívás a médiafigyelem kezelése és a gyors reakcióidő - emellett a váltakozó ütemben érkező sajtómegkeresésekkel is tudni kell együtt élni. A megkeresések ráadásul gyakran periodikusak. "Egy-egy rövidebb, viszonylag eseménytelen időszakot hamar felválthatnak az egyszerre tucatjával özönlő megkeresések a médiától."

A szóvivőknek a váltakozó mennyiségű megterhelés mellett a kiszámíthatatlan időpontokban befutó telefonhívásokat is bírniuk kell. "Különösen elfoglalt időszakban volt rá példa, hogy reggel 6 órakor fogadtam telefonon az első sajtómegkeresést, míg az utolsóra 22 órakor került sor"- engedett bepillantást munkájába Kutas István, aki a Hill & Knowlton pr-ügynökségnél kezdte a pályáját, majd a Béres Gyógyszergyár és az E.on kommunikációs vezetőjeként is szolgált.

Már reggel rövid sajtószemle a cégről

Iglódi-Csató Judit 2010 márciusa óta a Tesco Magyarország vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója. Az eredetileg bölcsészként végzett kommunikációs szakember 2002-2005 között a K&H Bank pr-osztályvezetőjeként dolgozott, majd 2005 októberétől a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs szakértője, később kommunikációs igazgatója volt.

"Reggel, ébredés után gyakorlatilag azonnal az okostelefonom böngészésével indul a napom. Tulajdonképpen egy rövid sajtószemlét tartok - áttekintem, mi minden jelent meg rólunk a médiában az elmúlt napban, hogy készen álljak a sajtóval való kapcsolatfelvételre. A következő, rövid időszakot a 'családi logisztikának' szentelem - azaz bölcsődébe viszem vagy indítom a kisfiamat. Nem sokkal később, az irodában rendszerint meetingekkel indul a nap.

A szokásos napi menetrend szerint általában délelőtt 10-11 órától érkezik a sajtótól a kérdésáradat. A munkatársaimmal ezeket is szép sorban áttekintjük, összegyűjtjük a szervezeten belülről, a társosztályoktól az információkat, amelyek a lehetséges válaszok tartalmát adják. Amennyiben több médium, a szélesebb közösség érdeklődésére is számot tartó témák kerülnek terítékre, elkészítjük az ezzel kapcsolatos állásfoglalásokat az újságírók számára"- enged rövid betekintést munkája hátterébe. Iglódi-Csató Judit szerint a szóvivői munka nélkülözhetetlen előfeltétele a vállalat és a szektor alapos ismerete - mindezek nélkül aligha tudna hitelt érdemlően nyilatkozni a felmerülő témákról. A megfontolt, higgadt, nyugodt viselkedés, a megingathatatlanság ugyancsak elengedhetetlen ennél a munkakörnél. "A jó szóvivő képes függetleníteni magát az érzelmeitől, még a nemritkán kínos témákkal kapcsolatban is - legyen szó akár a brókerbotrányról, akár arról, ha valami miatt homokszem került a hipermarket gépezetébe, és nem alakultak zökkenőmentesen a dolgok."

Kell tudni idegen nyelven nyilatkozni

A szóvivőknek a nemzetközi színtérről is bármikor címezhetnek kérdéseket - így aztán egy-két világnyelv magas szintű ismerete is elvárás a szakmában. Mindemellett a kulturált, bizalomgerjesztő megjelenés, a munkakör betöltéséhez szükséges kellemes beszédstílus is elengedhetetlen - éppúgy, mint a karizma és a személyes hitelesség, hiszen a szóvivőnek megbízhatóságot kell sugároznia, amikor kiáll a nyilvánosság elé.

"Nem kell feltétlenül szépségkirálynőnek vagy Dávid szobrának lenni. Az igényes megjelenés ugyanakkor alapkövetelmény." Ezt már Orodán Sándor, a Magyar Szóvivők Országos Egyesületének elnöke fűzi hozzá. Becslései szerint ma mintegy 1000-1100 főre tehető a hazai szakmabeliek száma, akinek feladatköre gyakran túlmutat a szóvivőség megszokott keretein.

Bruttó 250 ezerrel kezdik a frissdiplomások

A szóvivők javadalmazása ráadásul meglehetősen széles skálán mozog - hiszen egy néhány fős sportegyesületnek éppúgy lehet szóvivője, mint az ezreket foglalkoztató multinacionális vállalatoknak. Posztgraduális, szóvivőképzésben szerzett, friss diplomával a tarsolyban, pályakezdőként a piacra lépve átlagosan bruttó 250-280 ezer forint kereshető a szakmában.

Multinacionális vállalatnál, komoly szakmai múlttal már akár bruttó 1 millió forintos havi fizetéssel számolhatnak a szóvivők. Itthon rendszerint másoddiplomás képzés keretében lehet szóvivőnek tanulni a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, illetve a Nyugat-magyarországi Egyetemen. E két intézmény hamarosan mintegy 30 végzőst bocsát ki a munkaerőpiacra.

Bizalmi beosztás, vezetői szimpátia nélkül nem megy

A szakmabeliek körében a férfi-női arány átlagosan 60-40 százalék - ám érzékelhetően egyre több nő érez kedvet ehhez a pályához. Szóvivőként persze a sajtókapcsolatok rátermett kezelése is kulcskérdés - éppúgy, mint a képviselt céghez vagy személyhez fűződő, kiegyensúlyozott viszony. "Egy jó szóvivő pontosan ismeri az újságírói elvárásokat - így egyáltalán nem jelent problémát a számára az újságíró fejével és már 3-4 lépéssel előre gondolkodni a válaszadást illetően. Szóvivőnek lenni bizalmi beosztás: feltétlenül bírni kell a felettes szimpátiáját. A behódolás, az elvtelen lojalitás azonban semmiképpen nem ajánlott. "Egy jó szóvivőnek így a felmerülő téma tálalásának rizikófaktoraira, esetleges kockázataira is fel kell hogy tudja hívni a felettese figyelmét - kiváltképp, ha kínos vagy érzékeny témákról van szó. Amennyiben ez nem valósul meg, szóvivő és nyilatkozat egyaránt hiteltelenné válik"- teszi hozzá Orodán Sándor.

Takács Gabriella