Vágólapra másolva!
Az augusztus-októberi időszakban 308 ezer regisztrált munkanélkülit tartottak nyilván, ami 7,3%-os munkanélküliségi rátát jelentett, 1,3 százalékkal alacsonyabbat  az uniós átlagnál. A 15-24 éves korcsoportban az állástalanok aránya egy év alatt 16,2 százalékról 20,2 százalékra emelkedett. Összességében 53 ezer fővel több a munkanélküli mint az előző év azonos időszakában, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal mai közleményéből.
Vágólapra másolva!

A 2005. augusztus-októberi időszak átlagában a 15 -74 éves népesség 54,9%-a jelent meg a munkaerőpiacon. A munkavállalási korúak 65,4 százaléka minosült gazdaságilag aktívnak.
A 3 millió 932 ezres foglalkoztatotti létszám 18 ezer fővel haladta meg az előző év azonos idoszakit.
Az év eleji (január -márciusi) állapothoz viszonyítva a foglalkoztatottak létszáma 62 ezer fővel nőtt, ami csak részben vezethető vissza a szezonális hatásokra.

A munkanélküliség átlagos időtartama 16 hónap

A munkanélküliek létszáma 2005. augusztus-októberi idoszakban 308 ezer fő volt, 53 ezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában.A munkanélküliségi ráta 7,3%-nak felelt meg. Az Eurostat által publikált harmonizált munkanélküliségi ráta az idoszak középső hónapját jelentő szeptemberben az EU-15-ben: 7,5%, az EU-25-ben: 8,3 %, Magyarországon:7,0 %..

A munkanélküliek 22,7%-a a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15 -24 éves korosztályból kerül ki. Az e korcsoportot jellemzo munkanélküliségi ráta 20,2% volt, szemben az elozo évi 16,2%-kal.
A munkanélküliek 46,6%-a egy éve vagy annál régebben keresett állást, ez 1,4 százalékponttal haladta meg a tavalyi értéket.A munkanélküliség átlagos idotartama 16 hónapnak felelt meg.