Érvénytelennek tekintik a bérmegállapodást

Vágólapra másolva!
Érvénytelennek tartja a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács december 7-i ülésén elfogadott bérmegállapodást - mondta a szövetség elnökségének tegnapi ülése után Zongor Gábor főtitkár, írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Az elnökség szerint az önkormányzati szövetségeknek közös levélben kellene a miniszterelnökhöz fordulniuk. Ebben felhívnák Gyurcsány Ferenc figyelmét arra: a kormány számára sem szerencsés, hogy a bérmegállapodást Magyar Leventével, a mindössze 99 települést képviselő Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége elnökével írták alá, aki felhatalmazás és jogkör nélkül járt el.

Az önkormányzati oldal ugyanis szóvivőt szokott választani minden OÉT-ülés előtt, s mivel Magyar Leventén kívül más nem volt jelen a megállapodás aláírásakor, értelemszerűen szóvivőt sem választhattak.

A TÖOSZ a többi önkormányzati szövetségnek korábban azt javasolta: ne vegyenek részt a bértárgyaláson, mert a kormány nem biztosítja a jövő évi illetményemelések fedezetét. Ezt a hét érdekszövetségből hat támogatta, így a december 5-re tervezett megbeszélésen nem jelentek meg, ám két nappal később a kisvárosokat tömörítő szervezet elnöke a tárgyaláson a bérmegállapodást az önkormányzatok nevében és távollétében aláírta.