Évi tizenegy napot tölt táppénzen az átlag német dolgozó

Vágólapra másolva!
Egy átlagos német munkavállaló évi 11 napot tölt táppénzen, ami két nappal kevesebb mint két évvel ezelőtt. A pszichés probléma az egyetlen terület, amelyben nőtt a betegen töltött napok száma.
Vágólapra másolva!

A táppénzes napok száma ismét csökkent Németországban. A betegbiztosítók szövetségi szervezetének (BKK) adatai alapján 2005-ben a német munkavállalók 11,5 napot töltöttek "hivatalosan" betegen távol a munkahelytől, ami kevesebb mint a tavalyi (11,9) és a két évvel ezelőtti adat (13,5 nap).

A munkavállalók 43 százaléka egyáltalán nem esett ki betegség miatt a munkából, ami négy százalékkal magasabb arányszám mint egy évvel korábban (akkor 39 százalék). A leghosszabb táppénzt a daganatos megbetegedésben szenvedők vették igénybe (26 nap), majd a pszichés problémák következtek 29 nappal. Utóbbinál folyamatos emelkedést regisztálnak a szakértők, emellett ebben a kategóriánban nőtt egyedül a táppénzes napok száma.