Kevesebb alkalmazott, növekvő bérek

Vágólapra másolva!
Közel egy százalékkal csökkent az alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban - áll a Központi Statisztikai Hivatal friss közleményében.A bruttó átlagkeresetek 6,1 százalékkal, a nettó bérek 7,6 százalékkal nőttek az egy évvel korábbi szinthez képest. A januári reálkereset - 2,7 százalékos infláció mellett - 4,8%-kal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az első havi átlagkeresetekre (195 ezer forint) a közszférában egységesen januárban fizetendő egyhavi külön juttatásnak felfelé torzító hatása volt.
Vágólapra másolva!

A legalább öt fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 749 ezer volt januárban, ami 0,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Januárban a költségvetési szférában 2,2 százalékkal, a versenyszférában 0,5 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban.
A teljes munkaidoben alkalmazásban állók bruttó 195 500, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 147 800 forintot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 312 100 Ft volt. Ez az évente esedékes, egységesen januárban fizetendo egyhavi külön juttatást is tartalmazza.
Januárban a versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 8,1%-kal, a költségvetési szférában dolgozóké 4,7 százalékkkal volt több az előző év azonos időszaki értéknél, ami nemzetgazdasági szinten 6,1 százalékos növekedés. A nettó keresetek átlagosan 7,6, a költségvetésben 6,7%-kal,a versenyszféra területén 8,7 százalékkal emelkedtek.
A nemzetgazdasági átlagos nettó átlagkereset 124 200 forint volt. Ezen belül a fizikai foglakozásúaké 83 400 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 170 200 Ft.
A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 202 800 forintot tett ki, 6,2 százalékkal meghaladva az előző év januárit.