Hosszabb munkaidő és alacsonyabb fizetés a versenyszférában

Vágólapra másolva!
Több hazai nagyvállalat is nyitott arra, hogy munkalehetőséget ajánljon a közigazgatásból elbocsátottaknak. Közülük több országosan is ajánl majd állásokat. Ez utóbbiakra is nagy szükség lesz, hiszen míg a minisztériumokban másfél ezren, addig a vidéki településeket is érintő központi költségvetés intézményrendszerében több mint 12 ezren kapják meg a felmondólevelüket - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A versenyszférában elhelyezkedő köztisztviselőknek azonban több - esetenként őket kedvezőtlenül érintő - körülményre is fel kell készülniük. Az egyik - ahogy a lapnak nyilatkozó cégvezetők jelezték - a hosszabb munkaidő. A másik: a fizetések. A kényszerből távozókat segítő Szolgáltató Centrumhoz leadott önéletrajzok alapján ugyanis kiderül: magas az elbocsátottak bérigénye. Van, aki beérné a bruttó 150 ezer forinttal, a felsőfokú végzettségűek többsége azonban 400 ezer forintos havi keresetet vár el.

A lap által megkérdezett cégek közül a Tesco, a Winterthur, a Suzuki, a Spar és a Budapest Bankcsoport (GE Money Bank) ajánl majd munkalehetőséget az elbocsátott közalkalmazottak számára, és az Alpine Európai Elektronikai Ipari Kft. sem zárkózik el attól, hogy az üres állásaikra pályázók között fogadja az elbocsátottakat - írja a lap.