Havi 750 ezer forint MBA diplomával

Vágólapra másolva!
Az idén az MBA tanulmányokat végzettek éves keresete Nyugat-Európában és Észak-Amerikában átlagosan 90 500 dollárt (19,7 millió forintot) tett ki, ami 7,5 százalékos emelkedés a tavalyi értékhez képest - áll a TopMBA.com 445 nagy munkáltató körében végzett felmérésében. A MBA-t végzett és nagy cégeknél, általában vezetői pozícióban álláshoz jutó magyaroknak átlagosan havi 750 ezer forintot ajánlottak a munkáltatók.
Vágólapra másolva!

Ez az első alkalom, hogy az észak-amerikai MBA-sek (Master of Business Administration - vezetői fokozat) keresete (évi 89 700 dollár - 19,5 millió forint) elmarad a nyugat-európai vezetői fokozatot szerzett társaikétól (91 400 dollár - 20 millió forintot). A Kelet-Közép-Európában jelen levő cégek képviselői 63 200 dolláros MBA-s fizetésekről számoltak be. Latin-Amerikában 62 500, Ázsiában 67 600 dollár az átlag. Európában a legtöbbet az Egyesült Királyságban fizetik 101 650 dollárnak megfelelő angol fontot.

Keleten az orosz fiatal menedzserek az élen

A volt vasfüggöny országai közül az orosz vezetőknek fizetik a legtöbbet (69 970 dollár). Őket követik a lengyelek (55 650 dollár), míg a munkaadók a Magyarországon elhelyezett, MBA-t végzett szakembereknek évi 40 950 dollárt ajánlottak. A magyaroknak fizetett pénz egy hónapra vetítve 750 ezernek forintnak felel meg.
Megjegyezzük: a felmérésben elsősorban nagy, multinacionális cégek vettek részt, amelyek általában közép- és felső vezetői pozícióikra keresnek tapasztalt MBA-seket. A kutatás tehát nem az összes MBA-t végzett diplomás keresetét mutatja.