A munkamániás kolléga többet árt, mint használ

Vágólapra másolva!
Bár a munkamániás kolléga öröm a cégnél, a feladatait kényszeresen végző munkatárs gyorsan kiéghet - írja a Világgazdaság. A cikk szerint az alkoholizmushoz hasonlóan a munkamánia is értelmezhető ugyanis függőségként. Nehéz ugyanakkor megállapítani, hogy mikor következik be ez az állapot, mivel az átmenet folyamatos.
Vágólapra másolva!

Attól, hogy valaki hétvégenként dolgozik még nem feltétlenül tekinthető munkamániásnak. Ha viszont családja és barátai azt tapasztalják, hogy az illető a szabadidejében kedvetlen, a nyaralás alatt is állandóan a munkahelyi feladatok járnak a fejében, és már csak az lelkesíti, ha dolgozhat és minden egyéb tevékenységét elhanyagolja - joggal lehet munkamániára gyanakodni - írja a lap.

A kényszeres munka azért sem kifizetődő, mert ilyenkor a legtöbbször nem a vállalati célok, stratégiák elérése ösztönöz, hanem csupán pótcselekvést jelent, vagyis a sok munka elismerése, a feladatok gyümölcsözősége elmarad.